| 2024. április. 29. | 1 perc olvasás

Dr. Farkas Ciprián: fontos a testvérvárosi kapcsolatok ápolása és erősítése

Kismartonból érkező diákokat fogadtak hétfőn délelőtt a városházán. Az esemény a két település közt fennálló testvérvárosi kapcsolatok elmélyítését szolgálta, valamint azt, hogy az eisenstadti diákok megismerjék a városokat összekötő történelmet.

Sopron és Eisenstadt között 2002 óta áll fenn testvérvárosi kapcsolat. Dr. Farkas Ciprián polgármester kiemelte, hogy a közös történelem mellett kulturális, illetve oktatási szálak is kötik Sopront Kismartonhoz, ezért fontos a testvérvárosi kapcsolatot ápolni és fejleszteni.

fotó: Griechisch Tamás
A két város számos közös történelmi emlékkel és hagyománnyal rendelkezik, így a fiatalok azt is megtudhatják, hogy III. Ferdinánd magyar királyt a Fő téren álló Nagyboldogasszony-templomban koronázták meg, és egyben ő adta meg a szabad királyi városi rangot Eisenstadtnak

 - mondta el portálunk kérdésére dr. Farkas Ciprián. 

fotó: Griechisch Tamás

Harald Strassl, a diákok kísérőtanára elmondta, hogy két osztállyal érkeztek Sopronba. Látogatásuk célja, hogy megismerjék a helyi történelmet, és megtekintsék az ehhez köthető nevezetességeket.

Sopronnak világszerte összesen 11 testvérvárosa van, egyebek mellett Németországban, Olaszországban, Finnországban és Japánban is.
fotó: Griechisch Tamás

 

Legnépszerűbb cikkek