Csókos asszony premier a Soproni Petőfi Színházban
Csupa humor, szenvedély és szerelem – így lehetne röviden jellemezni a Csókos asszony című operettet, amelynek a hétvégi premierjére készül a Soproni Petőfi Színház. Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb műve felhőtlen szórakozást ígér a közönségnek.
Szombaton mutatják be a Soproni Petőfi Színházban Zerkovitz Béla és Szilágyi László népszerű operettjét, a Csókos asszonyt, amelynek próbafolyamata a finiséhez érkezett. A vidám szerelmi történetet Kiss József állítja színpadra, aki szerint összetett feladat az operett színpadra ültetése.
A darab rendezése során fontos szempont volt, hogy a mű korszerűségét és üzenetét az ifjúság is megértse. Nagy hangsúlyt fektetettünk arra, hogy a díszletek, a jelmezek, valamint a táncok is összhangban legyenek egymással
- tudtuk meg Kiss Józseftől.
Zerkovitz Béla egyik legnépszerűbb, örökzöld operettje csupa humor, szenvedély, szerelem. A darab Pünkösdi Kató operett-primadonna befutásának történetét mutatja be, a békebeli Pesten játszódó operett címszerepében a lövői kötődésű Galambos Lilla látható.
Már kiskoromtól kezdve nagy álmom volt, hogy kipróbálhassam magam az operett világában. Kató egy nagyon tiszta, őszinte, mindenben hívő kislány, így könnyen tudtam azonosulni a szereppel. Örülök, hogy egy ilyen fantasztikus alkotói gárdával dolgozhatok együtt
- mondta el portálunk kérdésére Galambos Lilla.
A darabban feltűnik Báró Tarpataky, az ifjú tehetségek mecénása, aki felajánlja pártfogását Katókának. Tarpataky báró szerepét Szolnoki Tibor alakítja.
Az általam alakított karakter műfaji neve az, hogy rezonőr. A szerep titka abban rejlik, hogy üzenetet kell közvetíteni a nézők számára, és vissza kell hozni a 17. századi francia drámára jellemző romantikus, szentimentális világot
- tudtuk meg Szolnoki Tibortól.
A Csókos asszonyt 1926-ban mutatták be először, és azóta sem került le az operettszínpadról. Az előadásban olyan ismert, örökzöld dalok csendülnek fel, mint az Éjjel az omnibusz tetején, Gyere, te nímand!, vagy Asszonykám, adj egy kis kimenőt.