| 2024. október. 8. | 2 perc olvasás

Az év első 9 hónapjában 191 lakástűz volt vármegyénkben

Győr-Moson-Sopron vármegyében az év első három negyedévében összesen 191 lakóépületben keletkezett tűz, 12-vel kevesebben, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Az év első kilenc hónapjában 2281 négyzetméternyi épített terület semmisült meg. A tűzesetek során 23 ember sérült meg, 7-tel kevesebben, mint 2023 első három negyedévében. A kigyulladt házakban 1 ember vesztette életét, egy évvel ezelőtt ez a szám 2 volt.

Az első kilenc hónapban a lakóépületekben keletkezett tüzek oltása összesen 152 órát vett igénybe, 482 tűzoltójárművet riasztottak ezekhez esethez. A leghosszabb beavatkozás közel 12 órán át tartott, augusztus 15-én Mosonmagyaróváron, a Lilaakác közben egy 80 nm-es faszerkezetű lakóépület és egy 120 nm-es fa melléképület égett teljes terjedelmében. Az épületben senki nem tartózkodott.

A legnagyobb alapterületű tűz pedig Sopronhorpácson, a Petőfi Sándor utcában volt június 8-án, ahol egy 2 szintes 160 négyzetméter alapterületű családi ház tetőszerkezetét villámcsapás érte, majd ennek következtében a tetőszerkezet kigyulladt, átizzott és teljesen megsemmisült. 

A tüzek pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében 12 eset kapcsán indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban elektromos hiba (52), nyílt láng (37), a fűtési rendszer hibája (23), vagy sütés-főzés (28) miatt csaptak fel a lángok. Szándékos gyújtogatás miatt 8 ingatlanban keletkezett tűz. A legtöbbször a konyhában, a hálóban, a kéményben, a tárolóban, vagy a nappaliban csaptak fel a lángok. Az oltást 3 esetben az épületen lévő napelemek, 4 helyen pedig az épületben lévő gázpalackok nehezítették.

A 191 tűzzel érintett otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában jeleznek, amikor még van lehetőség a lángokat eloltani, vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni. A lakástüzek áldozatai leggyakrabban egyedül élő idős emberek, ezért idős hozzátartozóinkhoz érdemes olyan füstérzékelőt vásárolni, amely nemcsak hangosan sípol füst esetén, hanem a rokonok okostelefonjára is jelzést küld. 

Az első három negyedévben 41 alkalommal riasztották a tűzoltókat szén-monoxid miatt. 5 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést, az érzékelők elterjedtségének köszönhetően senki nem hunyt el a veszélyes gáz miatt.

Szén-monoxid nem csak gázkészülékek működtetése közben keletkezhet. Valamennyi nyílt lánggal működő eszköz esetén fennáll a szén-monoxid fejlődésének az esélye akkor, ha nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Ez független attól, hogy fával, gázzal vagy szénnel fűtünk. Ezen eszközök használatakor gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről. Nem elég olykor szellőztetni, légbevezetőt kell az ablakba szerelni. Érdemes otthonra szén-monoxid érzékelőt is vásárolni, és azt a fűtőeszköztől egy-másfél méterre, fejmagasságba elhelyezni. A lejárt szavatosságú szén-monoxid-érzékelőt le kell cserélni. 

Borítókép: pixabay

Legnépszerűbb cikkek