A korai középkorban – hasonlóan Európa más településeihez – Sopron város vendégeit a betegekkel, elesettekkel és öregekkel együtt a kolostorok és az ispotályok fogadták be. Kizárólag vendégfogadást szolgáló létesítmények működéséről csupán a 16. század óta vannak írásos adataink. A legkorábbi soproni vendégfogadók legfeljebb 20–30 ággyal és ugyanennyi ló elhelyezésére szolgáló istállóval rendelkeztek. A mai Pannonia Hotel helyén álló Szarvas fogadó létéről 1676 óta tudunk. Ebben az évben jutott a város birtokába: Pásztory polgármester cserélte el az Arany angyal fogadó ellenében. Új tulajdonosa a jó reménység fejében Arany szarvasnak nevezte el, ám sajnos nem sok aranyat szerzett a városnak. Mindjárt 1676-ban a hírhedt nagy tűz alkalmával elhamvadt. Újjáépülte után a kuruc ostrom idején, 1705-ben vált ismét a lángok martalékává.

A 18. század első felében a fogadók élete nem volt túl élénk. Járványos évek voltak, és az utazók könnyen vihették a kórokozókat városról városra. Ekkoriban a fogadó épületében működött a városi mázsáló. Boltját különböző cégek bérelték: volt benne lisztes bolt, amelyben finom osztrák lisztet árultak. Később mészárszék került a helyére, aztán az is elköltözött. Egy időben postahivatal is működött itt. Az Arany szarvas külső képéhez hozzátartozott a majd 200 évig itt működő bérkocsiállomás. Még ezzel együtt is sokat panaszkodott a bérlő, hogy rossz az üzletmenet, nem tudja megadni a bért a városnak. Mária Terézia háborúi távol tartották Sopron legnagyobb borfogyasztóit, a sziléziai borkereskedőket, ugyanakkor a katonatisztek is elmaradtak. Ráadásul mivel a toborzások számára állandó helyiség kellett, 1755-ban elvették a fogadótól a bognárműhelyt. Ez ismét komoly veszteséget jelentett, hiszen korábban az, akinek a városba érkezéskor javítanivaló akadt a kocsiján, ide tért be. A toborzóhelyiség is kárt okozott: a rendszeres esti nagy zenélés, kurjongatás elzavarta a zajos helyről a vendégeket. Egyéb szokatlan események is voltak az Arany szarvasban: 1778-ban több lopás is történt. Végül rájöttek, hogy két fiatal a szomszédos Vörös ökör fogadóból járt át a hátsó udvaron keresztül a gyanútlan vendéget kifosztani.

1807-ben az Arany szarvas földszintjén egy, az emeletén pedig hat szoba várta a vendégeket, két istállójában 150 ló számára volt hely. 1808-ban ismét elhamvadt a fogadó. Az újjáépítés során a szobák számát a földszinten ötre, az emeleten tizenegyre növelték. Épült két étterme, pincéje 25 hordóra és istállója 25 lóra. Az emeleten ugyan rendesebb szobák voltak, de egy bűnpör nyomozási adataiból az is kiderül, hogy este 10-kor már szalmára is fektettek szerényebb igényű vendégeket.

A soproni vendéglősök közül elsőnek az Arany szarvas Posch Károly nevű vendéglőse írt magyar étlapot 1873-ban. 1882-ben volt a vendéglőnek egy nagyhírű vendége: Johann Strauss, a keringőkirály, aki 1882-ben inkognitóban Sopronba jött nászútra. Egy este az ifjú pár betért vacsorázni az Arany szarvasba. Munczy Lajos, a híres cigányprímás felismerte Strausst, és magyar népdalokból hirtelen átváltott a Kék Duna keringőre. A közönség megéljenezte a neves zeneszerzőt, de attól fogva szerenád és üdvözlés egymást érte, így a fiatal pár hamar elmenekült Sopronból.

Sopron törvényhatósági bizottsága 1890 szeptember 25-i közülésén kinyilatkoztatta, hogy az “Arany szarvas jelenlegi minőségében korántsem felel meg azon igényeknek, melyek Sopron sz. kir. város rangjának méltó szálloda tekintetében joggal támaszthatók és ezért egy új … hotelnek létesítése nemcsak felette kívánatosnak, hanem mint az idegenek forgalmának városunk gyarapodására nézve fontosságú emelésének egyik alapfeltétele, múlhatatlanul szükségesnek jelentkezik…”.

Árverésen eladták a régi, egyemeletes vendégfogadót, és – megfelelő jelentkező híján – 1891–1893 között a város saját költségén építette fel korszerű szállodáját. Az építkezést tervpályázat előzte meg, és a városházát is tervező Hinträger bécsi származású építész tervei alapján épült fel a mai szálloda. Kialakítását leginkább a meglévő városépítészeti adottságok befolyásolták. Európa nagyvárosaiban ebben az időben a nagyobb hoteleket külön épülettömbben, szabadon álló elrendezéssel építették. Itt a tervezett szállodaépület utcai homlokzatának a Várkerület keleti házsorába kellett illeszkednie. Utcai portálokat és ablakokat csupán erre a szakaszra lehetett nyitni. A viszonylag keskeny utcai homlokzattal rendelkező telek két oldalát ezzel szemben 85 méter hosszúságban a szomszédos házak udvari szárnyainak zárt, magas tűzfalai határolták. Így a legcélszerűbb elrendezésnek az utcával párhuzamos két önálló kétmenetes épület létesítése bizonyult. A két egymással párhuzamos épület szabályos belső udvart határolt. A szállodában az igényeknek megfelelően ötven vendégszobát kellett kialakítani az ún. folyosó-négyszög köré, mely a korszerű bécsi szállodák jellegzetes megoldása volt.  Az utcai oldalon a nagyobb méretű, előkelőbb lakóhelyiségek kaptak helyet, ezek egy részét teremsorrá lehetett összevonni. A belső udvarra néző szobák kisebb méretűek voltak. Az utcai oldal déli végében előkelő szalont helyeztek el. A rendezvénytermek légfűtést kaptak.

Egy szálloda színvonalát már ebben az időben is meghatározta, hogy milyen tisztálkodási lehetőségeket tudott nyújtani a vendégeknek. A 19. század derekáig a tisztálkodásra szolgáló vizet a szobában, edényben tárolták, az árnyékszéknek pedig az épület félreeső részében kerestek helyet. A komfort hiánya nagyban összefüggött a hiányzó közműellátással. Sopronban 1892-ben – éppen a Pannónia szálloda használatbavételének időpontjában – helyezték üzembe a városi Vízművet. A vezetékes vízellátás elvileg lehetővé tette volna, hogy az új városi hotel minden szobájában külön vizes egységet létesítsenek. Azonban Európában ekkoriban még a legnagyobb pompával felépített szállodákban sem volt kötelező a szobákhoz tartozó fürdő létesítése. Így nem csoda, hogy Sopronban is csupán szintenként alakítottak ki egy kétnemű közös illemhelyet és a hátsó szárnyban egy további fürdőszobát. A tisztálkodás továbbra is a szobában elhelyezett mosdótál használatával történt.

Külsejében a hotel azóta keveset változott. Az I. világháború előtt az épület elé teraszt alakítottak ki, amit aztán később elbontottak. 1892-es megnyitásától kezdve Wiedemann János bérelte 22 évig, mígnem "kilicitálták". 1914 végén már Groszner és tsa. vezette az akkor 80 szobával, étteremmel és kávéházzal rendelkező hotelt. 1919-ben "Pannonia szálló" néven részvénytársasággá alakult. A várost 1944-ben ért szőnyegbombázás után csak a Pannónia maradt épen Sopron szálláshelyeiből. Még az ötvenes évek elején is egyedüli szállodaként működött. Napjainkban Pannonia Hotel néven családi tulajdonban üzemel.

Források:

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században. In: Soproni Szemle 20. évf. 3. szám, 1966.

Winkler Gábor: Idegenforgalmi épületek Sopronban a 19. században. In: Soproni Szemle, 55. évf. 3. szám, 2001. / Vendéglátás és idegenforgalom

mandadb.hu

Borítókép forrása: Sopron Média