Takács Andrea kislánykora óta írónak készült. Első kiadója még 1995-ben azt mondta neki, hogy jelenleg Magyarországon magyar néven magyar nyelvű könyvet nem lehet eladni, így Andrea – nem szívesen, de – lefordította a saját nevét angolra, és máris  lett egy jól hangzó írói álneve, ami ma segít neki abban, hogy a magánéletében inkognitóban tudjon maradni.

– Azzal a feladattal születtem, hogy át kell adnom, amit csak lehet – mesélte. – Mindig a következő munkámra összpontosítok. Az íráshoz szükséges energiák nagyon finoman kúsznak be az életembe. Egyszer csak észreveszem, hogy ott vannak, és tudom, hogy dolgozni kell.

Andrea csak megírja a könyveket, és az olvasói visszajelzésekből tudja meg, hogy milyenek is lettek. Abban a pillanatban, hogy odaadja a könyvet a nyomdának, az alkotás elmegy a saját útján, és éli az életét, mint egy felnőtt gyermek.

Első regényét, A XI. parancsolatot 21 évesen írta. Tudta, hogy ez egy kísérlet: arra volt kíváncsi, hogy elolvassák-e az emberek. Alig hitte el, hogy három hét alatt három megyében az összes példány elfogyott. A Társasjáték című regénynek valós alapja van: egy feltörekvő csoport fejlődését kíséri végig, ami törvényszerűen önmagát zilálja szét. Ezután következett az Angyalom?! és az írónő kedvenc regénye, A Benső kastély. 2012 karácsonyán jelent meg A jövő krónikája, amelyet két hónap alatt írt meg.

– Előbb-utóbb mindenki eljut arra a pontra, hogy szeretné felfedezni a benne lévő titkot, és felteszi magának a következő kérdéseket: Ki is vagyok én valójában? Honnan jöttem és hová megyek? – folytatta. – Fontos, hogy ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy az történjen, amit mi akarunk. Megtanulni belátó létezéssel élni és türelmesnek lenni a többiekkel nagyon nehéz feladat.

A következő könyvet, a Calumniát ugyancsak valós történések ihlették. Az írónő át akarta adni annak a titkát, hogy hogyan tudunk máshogy hozzáállni egy helyzethez.

– Egy konfliktus három tényezőből tevődik össze: a helyből, a térből és a szereplőkből. Ha bármelyik hiányzik belőle, nincs konfliktus – magyarázta. – Bármelyik tényezőt ki tudjuk venni: vagy önmagunkat vonjuk ki, vagy hagyjuk elcsendesedni a problémát, vagy kivonulunk a helyzetből. A kezünkben van a megoldás: rajtunk múlik, hogy egy akcióra milyen a reakciónk.

A trópusi nyuszi tökéletes véradása és bonyolult színeváltozásai című kis könyv mindenről szól csak a trópusi nyusziról nem. Andrea a barátainak írta, akik könnyesre nevették magukat rajta. Az utolsó két fejezettel tíz évvel később egészítette ki a művet.

A fényhozó megjelenése után az írónő a Benső Körön dolgozott, ami egy nehezen definiálható, külsőre leginkább társasjátékra emlékeztető önismeret-fejlesztő eszköz. Megálmodója szerint a legjobb megfogalmazás az „égi iránytű az élethez” vagy „az égi kapuként (kapocsként!) működő eszköz”.

– Tiffany-üvegezem és sokat rajzolok, a festés sem állt távol tőlem, így végül két évig tartott, mire a 100 képet és az 500 kártyalapot tartalmazó eszközt teljesen egyedül elkészítettem – részletezte. – Az eszköz célja, hogy segítsen az élet nehéz döntéshelyzeteiben.

Működését az önként jelentkezők az előadás előtt ki is próbálhatták. Mindenki feltette azt a kérdést, ami pillanatnyilag legjobban foglalkoztatja, majd húzott egy kártyalapot, ami kissé rejtélyes formában segített a benső úton való továbblépésben.

Az írónő legújabb regénye, Az űző egy valós párkapcsolati helyzetet vázol fel: a főhős nem tudja, hogy mi történik a párjával, miért nem jön haza, mi van az események hátterében. Az eddigi visszajelzések hihetetlenül pozitívak: "fenomenális", "zseniális", "fantasztikus", "szuper", "nem tudtam letenni", "most olvasom egyvégtében harmadszor". Aztán voltak természetesen szolidabbak is: "elgondolkodtató", "megint sokat tanultam", "megint pont akkor, amikor kellett". Tehát Andrea úgy érzi, hogy a küldetés, amit ez a könyv jelentett, be van végezve.