Szükség van mindenki aktív szerepvállalására, nem lehet arra várni, hogy mások végezzék el a feladatot helyettünk. – hangzott el a TeSzedd akció soproni indító programján a Tómalmon.
Dr. Simon István alpolgármester azt hangsúlyozta: a világ összes pénze sem elég arra, hogy cégekkel szedessünk fel minden szemetet. Szükség van arra is, hogy ki-ki hozzátegye a sajátját a környezetünk tisztán tartása érdekében. – Nem kell másra várni, ha a saját ingatlana előtt mindenki tisztán tartja a járdát és a zöldterületet, már rendezettebb a városunk – emelte ki Sopron alpolgármestere, majd hozzátette, szerencsére nagyon sokan meg is teszik ezt az adott évszaknak megfelelő módon.
A tómalmi helyszínen a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön elitéltjei is gyűjtötték az eldobott szemetet. Nyima Tamás parancsnok úgy fogalmazott, hogy számukra is fontos a rendezett lakókörnyezet, így örömmel csatlakoztak. Az elitéltek és a büntetés-végrehajtási intézet munkatársai önkéntesen vállalták a gyűjtést.
Sopron élen jár ebben a lakókörnyezet szépítése terén, hiszen nem is olyan régen a Virágos Magyarország megmérettetésen országos első helyezést értünk el. Az itt élők gondozzák környezetüket. Ezt mutatják az országos TeSzedd akció idei számai is. Ezúttal 27 csoport gyűjti 35 helyszínen a szemetet a városban. Ez csaknem duplája a tavalyinak!
Élen járnak a szervezési és gyűjtési munkában a FIDESZ önkormányzati képviselői is, hiszen kerületükben az ott élőkkel közösen dolgoznak a tisztább városért. Tavaly országosan 2300 tonna szemetet szedtek össze az önkéntesek, melyet a hulladékgazdálkodási cégek - Sopron esetében az STKH – szállítottak el. Sopronban a gyűjtés szakmai hátterében a Sopron Holding munkatársai is segítenek.