1943. január 12-én a pokol teljes valójában megmutatkozott a planétánkon – Voronyezs városának körzetében, a Don-kanyarban gyanútlan honvédek ezrei búcsúztak el a lehető legzordabb módon a földi léttől. A 2. magyar hadsereg katonáinak nem jutott más, csak egy velejéig lehetetlen küldetés, amelyet gyér fegyverzet és felszereléssel kellett volna teljesíteniük olyan helyen, ahol a csontokat kaparó, mínusz negyven fokos temperatúrával gyötrő orosz tél uralkodott.

A végeredmény nem lehetett más, csak a leírhatatlan szenvedés… A reménytelen harcot vívó honvédek – kik közül sokan tervekkel, álmokkal teli fiatalok, s családapák voltak - talán még sohasem hiányolták annyira szülőföldjüket, talán még sohasem sóvárogtak édesanyjuk csókjáért, mint abban a megannyi lélekszaggató momentumban, ott, azon a helyen, ahol égett a föld… Azonban sokan közülük sohasem térhettek haza - a németek oldalán a Szovjetunió ellen indított támadásban a 2. magyar hadsereg összesen 207 500 katonája vett részt, ám a frontról történő kivonást követően ennek a létszámnak csupán alig negyven százaléka tért vissza Magyarországra.

A hadsereg a Don-kanyarban vívott ádáz harcok során olyan súlyos, megsemmisítő vereséget szenvedett, hogy a katasztrófa elkerülésének érdekében a Főparancsnokságnak, és az ország vezetésének a mozgástere teljesen lekorlátozódott.

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye
 

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

A megsemmisítő vereség előzményei

Hogy megértsük, miért történhetett meg a magyar történelem egyik legzordabb momentuma, egészen a Trinanoni békeszerződésig kell visszautaznunk az idő vonalán. Magyarországot felfoghatatlanul megviselte, hogy számos területétől megfosztották, ezért az 1930-as évek forrongó Európájában az Adolf Hitler vezette Németország oldalára állt – ugyanis az volt az egyetlen olyan hatalom az Öreg Kontinensen, amely hajlandónak mutatkozott a magyar revíziós törekvések támogatására.

Németország 1941. június 22-én indította meg a Szovjetunió elleni hadjáratot. A Barbarossa-terv alapján megvalósuló elképesztő léptékű hadművelet célja a szovjet-orosz állam megsemmisítése volt. Adolf Hitler egészen az Urál vonaláig kívánt előrenyomulni, hol elfoglalhassa a „keleti német életterét”. A Vörös Hadsereg azonban a legkevésbé bizonyult könnyen térdre kényszeríthetőnek – a szovjet hadjárat elhúzódott…

De hogy kapcsolódik ehhez Magyarország? Térjünk hát kicsit vissza szülőhazánkra! A Magyar Honvédség 1941. június 26-án határozta el, hogy hadba lép a Szovjetunió ellen. Ennek oka két bombázás volt: aznap lebombázták az akkor még Magyarországhoz tartozó Kassát – az ádáz akció jelentős károkat okozott a város épületeiben, és nem kímélte a civil lakosságot sem – a támadás egyébként a történelem egyik fontos rejtélye, ugyanis a bombákat ledobó repülőgépek típusát és hovatartozását mind a mai napig nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani. A Szovjetunió elleni harcokban való részvételhez okot szolgáltatott még egy Rahó mellett haladó gyorsvonatra mért légitámadás is.

A Don-kanyarnál történt tragédiát előkészítendő folyamatoknak nagy szerepe volt abban, hogy a Vörös Hadsereg ellen küzdő németeknek nem voltak lehengerlő sikereik: 1941 telén komoly vereséget szenvedtek Moszkvánál, így a következő esztendőben gyors segítségre volt szükségük a szövetségeseiktől – így Magyarországtól is.

A német véderő főparancsnokságának egykori vezetője, Wilhelm Keitel vezértábornagy 1942 január havának 21. napján hazánkba utazott, hogy erről tárgyaljon a magyar kormánnyal. A végeredmény a vitéz Jány Gusztáv parancsnoklata alá tartozó 2. magyar hadsereg megalakulása volt. Magyarország ekkor kilenc gyalogos és egy páncélos hadosztállyal támogatta szövetségesét. Ők indultak meg a Szovjetunió felé, s közülük lelték sokan halálukat a Don-kanyarnál.

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

Fotó: Dr. ifj. Sarkady Sándor gyűjteménye

A soproni, aki megjárta a földi poklot

A 2. hadsereg honvédeinek harci morálja számos, főleg elvi okból kifolyólag nem merítette ki a szenvedélyesség fogalmát. Megannyian közülük úgy gondolták, hogy ők csupán feláldozhatónak tekintett emberanyagok Hitler grandiózus harcában. Azonban nem csupán az volt a problémájuk, hogy úgy érezték, csúnyán átverték őket – a gyéren felszerelt, úgynevezett könnyű hadosztálynak minősülő csapatainkat a németek olyan feladatokkal bízták meg, amelybe a jobban felszerelt egységek bicskája is könnyen beletörhetett volna.

A 2. hadsereghez hazánk valamennyi szegletéhez hívtak be férfiakat – a néhai Rétfalvi Lajos 23 évesen kapta meg a behívóparancsot. A soproni hetedik hadosztály tagjaként került ki a frontra, 1942 tavaszán. - A hajmáskéri hadapród iskola elvégzése után szinte azonnal vittek ki a frontra – emlékezett vissza a zord időszakra a volt tüzér. A fiatalembert komoly bátorságot igénylő feladattal bízták meg. - Felderítő voltam, ki kellett mennem az előretolt állásokba, és hírt kellett adnom a hátul lévő ütegbeosztottaknak az ellenségről – tudtuk meg tőle.

A magyar katonák több hónapon át húzódó, súlyos harcok után érték el a Dont. - Orosz oldalon több volt a harckocsi, meg a röpülőgép, mint a hangya – hangsúlyozta a néhai felderítő, és menten hozzáfűzte, hogy nekik pedig jóformán semmijük sem volt, még a hideg ellen sem tudtak megfelelően védekezni. Az oroszok észveszejtő harci morálja sem könnyítette meg a dolgukat. - Érezték, hogy a hazájukat védik – jelentette ki határozottan Rétfalvi Lajos, akitől megtudtuk, hogy az orosz katonákat gyakran vodkával „motiválták” a csatatéren, amelytől halált megvető bátorsággal néztek szembe a magyarok puskáival.

1943 január 12-e a magyar honvédség leggyászosabb napja a második világégésben. - Azon a reggelen, az urivi kiszögellésnél égett a föld – mondta a néhai felderítő. - Annyi volt a gránát, hogy a talaj piros lett – fűzte hozzá. A Vörös Hadsereg áttörése után a magyar hadsereg nagy része megsemmisült – aki életben maradt, hadifogságba került. Köztük Rétfalvi Lajos is, aki fogságba kerülése előtt még tönkretette a felderítők berendezéseit, hogy azok ne kerülhessenek orosz kézre.

A hadifoglyokat vagonba zárták, és embertelen körülmények közepette gyűjtőtáborokba szállították. Rétfalvi Lajos a hírhedt Vörös Kolostorba került, ahol csupán falatnyi kenyér és csalánfőzelék volt a napi fejadagja. Állítása szerint csak az élte túl a fogságot, aki elfoglalta magát – ő például szögből készített késsel, konzervdobozból és faforgácsból sakkészletet fabrikált hónapokon keresztül, illetve csontból gyűrűt faragott menyasszonyának.

A hajdani felderítő végül két évnyi hadifogság után 1945 tavaszán került vissza Sopronba. - A tábor udvarán felsorakoztattak minket, és kijelentették, hogy a csapat egyik fele itt marad, a másik pedig mehet a csomagjáért, és felszállhat az autóra – emlékezik vissza a szabadulása napjára. Rétfalvi Lajos szerint azt, hogy túlélte a harcokat, az orosz telet, és a fogolytáborok viszontagságait, például a betegségeket, Istennek, és feleségének, Babi néninek köszönhette. - Az a lány várt, akit megkértem, hogy várjon meg. Ő pedig betartotta az ígéretét – zárta gondolatait az örömkönnyekkel küzdő néhai doni hős.

Egy a Don-kanyart megjárt magyar katona visszaemlékezései:

Ahol égett a föld.... I.rész

Egy a Don-kanyart megjárt magyar katona visszaemlékezései.

Hogyan emlékezhetünk meg idén?

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata január 12-én, pénteken 17 órára, a Deák téri II. világháborús emlékműhöz várja mindazokat, akik a doni áttörés 75. évfordulóján szeretnének megemlékezni a hősökről. A rendezvényen ünnepi beszédet mond Illésfalvi Péter hadtörténész. Közreműködnek a Széchenyi István Gimnázium tanulói, a Soproni Honvéd Hagyományőrző Egyesület, valamint a Soproni Történelmi és Hadijátszó Baráti Kör tagjai. A megemlékezést a doni emléktúra mellett rendhagyó történelemórák is kísérik a Széchenyi István Gimnáziumban. Ezek keretében, reggel 8 órától Robotka Csaba történész ad elő. A Szent Orsolya Gimnázium és Általános Iskolában pedig 10 órától Dr. Sarkady Sándor történész segít megérteni a múltat.

A Honvédelmi Minisztérium országos megemlékezése Budapesten lesz, 12. és 14. között. A megemlékezés január 12-én 14 órakor szentmisével kezdődik, amelyet a Mátyás-templomban tartanak. Ezt koszorúzással egybekötött ünnepség követi a Magyar Honvédség Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán. A program zárómomentuma gyanánt a Kapisztrán téren elhelyezett, a magyar királyi 2. hadsereg csapattestének otthont adó települések számára állított emlékpontoknál a hozzátartozók, rokonok, családtagok és megemlékezők gyertyát gyújthatnak, leróva kegyeletüket a hősök emléke előtt.

Fotó: sopronmedia.hu archívum / Leczovics Zsolt