A méltatás során elhangzott: „Kuslits István, aki 1977-ben született Sopronban, többgenerációs erdész-vadász családból származik, s így kisgyermekkora óta szívta magába a természet szeretetét, és a vadászat iránti érdeklődése is ide vezethető vissza. Szakmai pályafutását a Soproni Fertőtáj Vadásztársaság hivatásos vadászaként kezdte, majd ezt követően a Tanulmányi Erdőgazdaság munkatársa lett, ahol a mai napig dolgozik. Munkaköri feladatain túlmenően aktív részese az erdőgazdaság közjóléti tevékenységének, különös tekintettel az erdei iskolai programokra, a fiatalok természetszeretetre történő nevelésére, a vadászat, a vadgazdálkodás bemutatására a világkiállítás jelmondata az „Egy a Természettel” jegyében. Kuslits István nem csak az erdőgazdaság kollektívájának megbecsült tagja, hanem ugyanezt mondhatjuk el róla a megye hivatásos vadászainak közössége részéről is. Ez irányú munkáját a Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete 2009-ben „Sólyom-díj”-jal ismerte el. Szakmai tudásának és felkészültségének ékes bizonyítéka, hogy 2002 és 2019 között hat alkalommal került be a hivatásos vadászok országos versenyének döntőjébe, ahol öt alkalommal a dobogón szerepelt, és két alkalommal meg is nyerte azt. Segítőkészsége, szerénysége és példamutató magatartása egyaránt nagy szerepet játszik abban, hogy mind munkahelyén, mind pedig a vadász közösségekben fenntartás nélkül elismerik, és fiatal kora ellenére sokan példaképüknek tekintik.”
Gratulálunk Kuslits Istvánnak!