| 2016. november. 28. | 1 perc olvasás

Adventi üdvözlet a városból és a színházból

A Petőfi Színház képviselője is részt vett a civil szervezetek és a város ünnepváró adventi látogatásán, melynek keretében az egykori Sopron vármegye központjaiba vitték el a jókívánságaikat a hétvégén. A Perkovátz-Ház Baráti Körének szervezésében zajló eseményen elhangzott, hogy a településekkel tovább fejlesztik a színházi együttműködéséket is.

Immár  tizenhárom éve hagyomány, hogy a Perkovátz-Ház Baráti Körének szervezésében a város és a civil szervezetek képviselői egy-egy adventi koszorú átadásával fejezik ki ünnepváró jókívánságaikat az egykori Sopron vármegye központjaiban. A koszorúkon horvát, német és magyar nyelven olvasható az adventi üzenetük.

A hétvégén tíz településen (Ruszton, Kismartonban, Nagymartonban, Felsőpulyán, Csepregen, Fertőszentmiklóson, Fertődön, Kapuváron, Csornán és Beleden) járt a küldöttség, amelynek tagjai között szombaton ott volt dr. Fodor Tamás Sopron polgármestere is.


fotó: soproniszinhaz.hu

A Petőfi Színházat Izsó Katalin szervezető titkár képviselte, akitől megtudtuk: a települések vezetőivel, képviselőivel zajló baráti találkozások közben megbeszélték, hogy továbbfejlesztik az eddig meglévő színházi kapcsolatokat, illetve újakat is kialakítanak. Ennek keretében a soproni teátrum a következő évadban az ausztriai településekre elviszi tantermi színházi programját. Tavasszal pedig közös vetélkedőket szerveznek az iskolákkal helyismeretből két nyelven, hiszen egyes helyeken magyar nyelvű osztályokat is indítottak, sokan az ott élők közül tanulnak magyarul. Mindemellett színházbérletet vásárolnak.   


fotó: soproniszinhaz.hu

A hétvégi eseményen részt vettek:

Sopron német és horvát kulturális egyesületének képviselői
Keresztény Értelmi Szövetség
Rotary Klub Sopron
Scarbantia Társaság
Soproni Erdélyi Kör
Nyugat-magyarországi Egyetem
Soproni Fotóklub
Kitaibel Pál Természettudományi Asztaltársaság
Bencés Diákok Szövetsége 
Széchényi István Öregdiákok
Petőfi Színház (Pro Kultúra Sopron)
Városszépító Egyesület
Soproni Helytörténészek Baráti Köre
Soproni Múzeum
Fertő-Hanság Nemzeti Park
Sopron és Vidéke Ipartestület
Kereskedelmi és Iparkamara
Perkovátz-ház Baráti Köre
Sopron polgármestere, dr. Fodor Tamás 

Legnépszerűbb cikkek