Színpompás karácsonyfák és angyalkák, aprólékosan ábrázolt bibliai jelenetek, és vidám téli életképek adventi üdvözletekkel is megtalálhatóak a rajzok között, melyek kiállításra kerültek a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ aulájában. A beérkezett alkotásokat Varga Tünde tervezőgrafikus zsűrizte és az ő döntése alapján került be az alkotásokból 24 mű a Fő téren található nagy adventi naptárba is, ami így igazán egyedivé varázsolja azt.
A rajzokból készült kiállítás 2016. december 29-ig látogatható a Liszt Központban, ahol sajnos a korlátozott hely miatt a paravánokra csak 164 rajzot tudtak kihelyezni a szervezők. Természetesen igyekeztek azokat az alkotásokat is elérhetővé tenni, melyek nem kerültek fel a kiállítófelületre, azok vendégkönyv mellett tekinthetők meg.