A község nevét Farkasdként először 1199-ben említi oklevél. 1278-ban Wolf néven fordul elő, 1378-ban pedig a német szó magyarosított hangzású változataként Bolfként szerepel az írásokban. Sorsa a 14. századtól kezdve szervesen kapcsolódik Sopronhoz. Károly Róbert király a balfi birtok felét 1325-ben Sopronnak adományozta, a másik felét pedig a soproni polgárok megvették 1342-ben és fürdésre kezdték használni az itteni gyógyvizeket. Utóbbiak felfedezése nem volt újkeletű, hiszen az itteni kénes gyógyvizeket a Kr. u. 2. században a rómaiak már biztosan ismerték és használták. 1560-tól új fürdőépületeket emeltettek és számos nemesi és főnemesi család felkereste a fürdőt. Egy 1631-ból származó kézirat szélesebb körben is népszerűsíti a gyógyhelyet, és mind fürdésre, mind ivókúrára alkalmas vizét. A fürdőhely 1876-ban, a vasút kiépülésével indult igazából fejlődésnek. A millenniumi években szálloda- és gyógypavilonok létesültek, kialakult a ma is látható gyógypark. A 20. század fordulóján kezdődött a különösen a hurutos gyomorpanaszok ellen javasolt gyógyvíz palackozása.

A legendák szerint Jókai Mórt is megihlette a vidék varázsa és e különleges település környékét választotta Névtelen vára helyszínéül.

A szőlősdombok alján, a Temető-dombon őrködik Balf felett a maga méltóságteljes egyszerűségben a Szent Farkas erődtemplom. Az eredetileg még Miasszonyunknak szentelt templom az írásos emlékek tanúsága szerint már a 12. században állt. Későbbi névadója Wolfgang, magyarul Farkas bencés szerzetes, aki 971 táján misszionáriusként hazánkban is járt. Már Regensburg püspökeként ő volt a nevelője Boldog Gizellának, Szent István király feleségének. Kultusza a 15. században a felső-ausztriai Sankt Wolfgang bencés apátságból ágazott ki, amely sírja révén búcsújáró hely is volt. Tisztelete az egész német–római birodalmat, de hazánkat is meghódította. Ekkoriban választották Balfon is a jobbágyközség plébániájának védőszentjéül. Ünnepe október 31-én van. Érdekessége a magyar Farkas személynévnek, hogy eredendően még totemisztikus jelleggel bírt: viselőjét minden rossztól megoltalmazta. Szent Wolfganggal való középkori azonosításától kezdve a névnapot keresztény illendőséggel lehetett megünnepelni.

A templomtól csodaszép kilátás nyílik déli irányba a Fertő-tóra és az azt körülölelő nádasokra, északi irányba pedig az egyre magasabbra emelkedő szőlősdombokra. Minden évszak és minden napszak más-más csodát tartogat itt: tavaszi kora reggelen a tóról felszálló párától, a nyárutó késő délutánjának aranyló napsütésébe vont nádasokig és az ősz által megszínezett szőlősorokig.

Középkori eredetű a nyugati oldalhoz csatlakozó, alul négyzetes, a homlokzattal közel azonos szélességű, felül pedig nyolcszögletű zömök torony, mely minden bizonnyal századokon át őrtoronyként is szolgált. A tornyot koronázó kő gúlasisak már messziről jól látható. Az épület másik különlegessége, hogy a hajójához csatlakozó szentély a nyolcszög két oldalával zárul, ráadásul sarokkal kelet felé. A hossztengelybe illesztett külső támpillér még külön ki is hangsúlyozza ezt a Magyarországon csak pár helyen előforduló alaprajzi megoldást. A 17. században a templom az evangélikusoké volt, az ellenreformációt követően került vissza a katolikus lakosság használatába. 1686-ban a Bécs ellen vonuló török had megrongálta az épületet, amelyet még az 1713. évi egyház-látogatási jegyzőkönyv is rossz karban lévőnek írt le, felújítására a század végén került sor. A templomba belépve a bordás boltozat és a bordák egyszerű, homorú tagolása még a középkort idézi, míg az oltár a templom névadó szentjét, Szent Farkast ábrázoló festménnyel már a neogótika jellegzetes alkotása, Kastner bécsi festő műve. A templombelső díszei közé tartoznak továbbá Wosinski Kázmér, Balf és a Fertő-tó híres 20. századi festőjének alkotásai is.

A templomot temető öleli körbe. Kerítését az 1600-as években erődszerűen, lőrésekkel építették meg a török háborúk miatt. A temető bővítésével a falak egy részét lebontották, egy hosszabb szakasza maradt fenn 13 lőréssel. Kapuja félköríves szemöldökkövének bevésett évszáma szerint 1653-ban készült. A temetőkertben szép régi kő síremlékek láthatók, köztük néhány szív formájú is. A szentély déli, gótikus ablaka alatti kriptában nyugszanak a nevezetes, egykori fürdőtulajdonos Wosinski család tagjai.

Az erődfal külső oldalán különleges emlékhely vonja magára a falu felőli emelkedőn érkező figyelmét.

Balfot 1944-ben német alakulatok szállták meg, a faluban létesítették a soproni járás egyik legnagyobb munkaszolgálatos táborát. Az ide hurcolt 2000 kényszermunkással és munkaszolgálatossal akarták kiépíttetni a határvidék utolsó védvonalát, a Südostwall-t. A nélkülözések és az embertelen bánásmód miatt sok száz ember pusztult el. Itt vesztette életét 1945 első hónapjaiban a magyar irodalomtörténet több tehetsége: Szerb Antal irodalomtörténész-író, Sárközi György költő és Halász Gábor esztéta is.

Az első emlékhely ehelyütt még 1947-ben létesült Füredi Oszkár soproni építész tervei nyomán. A ma itt látható szoboregyüttes Kutas László szobrászművész és Winkler Barna építész tervei alapján készült 2008-ban. A temetődomb oldalába süllyedő, emberalakot formázó márványlapok az erőltetett menetet jelképezik. A régi Szerb Antal emlékmű részletét, a kőbe faragott nyitott könyvet, beépítették a kerítés falába. Az író gondolatait ma is olvashatjuk rajta: „A szabadság nem csak egy nemzet magánügye, hanem az egész emberiségé is." Az új szoborcsoport avatásával egyidőben Nemzeti irodalmi és történelmi emlékhellyé nyilvánították e helyet.

Források:

hu.wikipedia.org

mek.niif.hu

balfikirandulas.hu

muemlekem.hu

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

Borítókép: visitsopron.hu