2006. október 28-án indult el a Nap Rádió adása, a soproniak már az első percektől kezdve megszerették a rádiót, a hallgatottság folyamatosan nőtt. A műsorkészítők igyekeztek kiszolgálni a soproniakat és a vonzáskörzetben élőket, a helyi információk mellett rengeteg játékot is szerveztek, a legnagyobb nyeremény két autó volt. – A kezdetektől az volt a cél, hogy a soproniak a sajátjuknak érezzék a rádiót, most a névváltoztatás is ezt szolgálja – mondja Boronkay Gusztáv, a Sopron Rádió ügyvezetője. – Az új név jól szimbolizálja az elkötelezettségünket a város iránt, a műsorkészítés során is elsőbbséget élveznek a helyi információk, közlekedési hírek, programajánlatok.
Kora reggeltől estig minden órában hallhatnak helyi híreket a rádióhallgatók, 16.50-kor pedig Krónika címmel helyi hírösszefoglalót készítenek a szerkesztők, amelyben a közéleti események mellett a soproni sportprogramokról, eredményekről is beszámolnak. Agóra című vasárnapi közéleti magazinjukban pedig hosszabb beszélgetések is adásba kerülnek az aktuális soproni témákról.
– A közlekedési hírek szerkesztéséhez eddig is sok segítséget kaptunk a hallgatóktól, ezt szeretnénk kérni a továbbiakban is – folytatja Czetin Zoltán stúdióvezető. – Nagyon hasznos, amikor megírják, hogy merre van dugó, vagy baleset, mi pedig ezentúl is igyekszünk ezeket az információkat minél előbb továbbadni. A programajánlóinkban beszámolunk majd az összes városi eseményről, a zenék között pedig ezentúl is a lendületes, fiatalos dalok élveznek elsőbbséget, de nem feledkezünk meg a népszerű „klasszikusokról” sem.
A Sopron Rádió adását szeptember 19-től hallhatják a Nap Rádió eddigi frekvenciáján – a nap 24 órájában, online a www.sopronradio.hu oldalon érhető el a rádió. A névváltoztatás miatt a közeljövőben több játékra is készülnek a műsor szerkesztői.