A tavak meglepően változatos történelemre tekintenek vissza, állítólag már a rómaiak korában is léteztek. Ekkoriban Scarbantiától északra fekvő, a pannóniai kavics-homok rétegben található talajvíz által táplált mesterséges tavakként írták le őket. Sopron város páratlanul gazdag levéltárában pedig a középkortól kezdve számos okleveles forrásból szerezhetünk tudomást a tómalmi tavak viszontagságos történetéről. Első ismert említésük 1491-ben történt. Ekkoriban az Attengraben dűlőben lévő tavak volt a nevük. Az Atten szó a soproni származású Mollay Károly nyelvtudós szerint Szent Ágota nevéből származik. A 17. században Szent Mihály kapu előtti tavaknak, majd Ispotálytavaknak hívták őket. A Tómalom (Teichmühle) név a 18. század végétől vált általánossá.

Mollay szerint a mai Tómalom a gazdag és befolyásos polgár, többszörösen megválasztott városbíró és polgármester, Herb Kristóf hivatali működésének idejében létesülhetett az 1470-es, 80-as években és ő lett a terület első bérlője. A tavak hasznosítása kezdetben a halászat és a jégkitermelés volt. A számadáskönyvekben figyelemre méltó adatok szerepelnek a halbetelepítésekről. Több ízben Csehországból szerzett be a város halivadékot. A középkori halfogyasztás lényegesen nagyobb mértékű volt a mainál, jelentőségét az is bizonyítja, hogy az egyház által előírt böjtök betartását még városi hatóságok is ellenőrizték. Halhoz Sopronban aránylag könnyen hozzá lehetett jutni, mert a városban és közvetlen közelében hat tó volt és a belső várfalat körülvevő árkot rendszeresen halasították és halászták is. Schöttel Mihály polgármester 1498-99. évi számadáskönyvében például az áll, hogy egy „schanzel”, azaz vesszőkosár halat, amelyet a várárokban fogtak, az Attengrabenben lévő tóba – a mai Tómalomba - küldtek.

Ekkoriban még inkább Alsó- és Felső-tóról írtak – illetve 1563. és 1604. között egy középsőről is történt említés. Az alsó és felső helymeghatározás nem a tavak városhoz viszonyított fekvésére, hanem a rajtuk átfolyó víz irányára utalt. Tehát a felső tó a Kistómalmot, az alsó pedig a Nagytómalmot jelentette. A Kellner-patak vize a Kistómalom nevű előtóba kerül ma is, majd a völgyzárógát zsiliprendszerén túlfolyó víz jut el a Nagytómalomba. Ezen kívül a Nagytómalom vízutánpótlást kap a csalánkerti források lefolyásából és a Tómalom területén levő fúrt kutak elfolyó vízéből is.

A Nagytómalommal kapcsolatosan többször történt említés gátszakadásról, de a legnagyobb veszélyt a háborús idők jelentették. A városfalakon kívül fekvő létesítményekben, így a tavakban is, hadjáratok idején a portyázó katonaság sok kárt tett. Ez történhetett 1535-ben is, amikor a tavat a Kőszeget ostromló török sereg portyázói tették valószínűleg tönkre. Malom meglétéről először 1550-ben írtak. Ezt megelőzően az 1548-as számadáskönyv beszámolt egy bécsi építőmester soproni tartózkodásáról, aki a mai Tómalom építését vezette. Az 1560-as számadáskönyvben pedig megemlítették, hogy a malom két kerékre járt. A Kistómalom a malmával együtt 1563-ban létesült. 1582-ben a Nagytómalom posztókallóval bővült. Egy 1618 utáni okmány szerint mindkét tómalmi malomban posztókálló és puskaporőrlés is volt. Egy 1665-ös számadáskönyvi tételből arról értesülünk, hogy az alsó Tómalmot, azaz a mai Nagytómalmot teljesen lerombolták. Az újjáépítéshez a bécsújhelyi vashámorból 1 mázsa 76 font /98,56 kilogramnyi/ vasárut, ugyancsak Bécsújhelyről meg nem nevezett mennyiségű faárut és négy és fél rőf vásznat vásároltak, valamint Bécsből egy malomkövet hozattak. A munkákat a városi ács végezte el.

1708-tól a Kis- és Nagytómalom jövedelmét a városi szegényotthon fenntartására fordították, ettől kezdve a tavak Ispotálytavak néven tűntek fel a városi iratokban. Az 1700-as évek halászati eredményeiről érdekes felosztásban számoltak be: külön közölték az értékesíthető halak és a kevésbé értékes halak mennyiségét. Utóbbiak megjelölésére a csukaeledel (Höchten Speiss) kifejezést használták. 1754-ben a Nagytómalomból 124 kg csukát, 237 kg pontyot és 34 kg kárászt és compót fogtak ki.

1785-re Sopron városa eladta a Nagytómalmot Rosenwasser György molnárnak. 1822-ben Mühl Konrád lett a molnár. Ő volt az első, aki a Nagytómalmon nyilvános fürdőt is létesített. Ez ellen az akkor már a Kistómalmon működő fürdő üzemeltetője, Schneider János Jakab ügyvéd a városi tanácsnál eredménytelenül tiltakozott.

A Nagytómalmot 1859-ben a Soproni Posztócéh vette meg azon a pénzen, amit a mai Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ helyén állt kalló és hozzá csatlakozó falszoros (Zwinger) kisajátítási összegeként kaptak. A posztósok a malomépületben az 1920-as évekig kallót, gyapjúmosót, posztónyírógépet; 1937-ig fonógépet, 1945-ig pedig festődét működtettek. Az 5,9 méter átmérőjű felülcsapott vízikerék egyenáramú generátort is működtetett és amíg a városi villanyvezeték ki nem épült, az 1920-as években épült szállónak is ez szolgáltatta az áramot.

A Nagytómalmot a posztócéhből alakult ipartársulat 1918-ban eladta a Soproni Városszépítő Egyesületnek, amelytől 1920-ban a Soproni Idegenforgalmi Részvénytársaságon át került magántulajdonba. A tulajdonosváltás célja egy nagyobb szabású fürdőtelep létrehozása volt. Ennek keretében épült meg 1920-22 között Schneider Ferenc építész tervei alapján a strandfürdő és a 14 szobás szálló és vendéglő. A strandfürdő 1930-ban Hárs György építész tervei alapján bővült tovább. Ekkor létesült a bevezető úttal párhuzamos, cölöpökön álló kabinsor és az 50 méteres távolságot befogó U alakú deszkamóló, amelyen a tó legmélyebb pontja felett egy 4 méter magas ugrótorony is volt. A harmincas években a stranddal szembeni domboldalon néhány nyári villa is épült. Az 1930-as és korai 1940-es évek voltak a tómalmi strand legnagyobb látogatószámú évei.

1945 őszén a tómalmi épületegyüttest: a szállót, a strandépületeket, a villákat és a Posztós Ipartársulat műhelyépületét, a volt malmot egy szovjet alakulat téli szállásnak foglalta le. A helyszínen talált faanyagot eltüzelték, az épületek tetőszerkezetét harckocsikra kötött láncokkal lehúzták, és a fátlan orosz síkságon szokásos módon az új telephelyen építendő barakkok céljára magával vitték. A háború után a fürdőt újjáépítették, de a malom végleg elpusztult. A fürdő kisebb változtatásokkal és többször felújítva a mai napig ebben a formájában üzemel.

A tómalmi tavak természeti környezete is említésre méltó: a Kistómalmi láprét a Fertő-Hanság Nemzeti Park fokozottan védett területe. A 3,5 km hosszú Gyöngyvirág tanösvény Tómalomfürdőtől indul, nevét a környező Szárhalmi-erdőben májusban nagy tömegben nyíló, illatos virágról kapta. A Fertőmelléki-dombsor mészkedvelő, karsztbokor-erdő jellegű társulásainak élővilágát mutatja be. Közelében található a nemrégiben felújított Kecske-hegyi kilátó is.

Források:

Dávidházy István: A Tómalom, 2003.10.

sopronivizmu.hu

harsjozsef.hu

Borítókép forrása: visitsopron.com