A szubmediterrán fajok közé tartozó, lombhullató zónában elhelyezkedő növény nem a vadgesztenyével rokon, hanem - a tölgyfához és a bükkfához hasonlóan - a bükkfafélék családjába tartozik, melyek közös jellemzője, hogy a termésük makktermés. Amikor a gesztenye megérik, a tokjául szolgáló kupacs többnyire kinyílik a fán, és a szem lehullik a földre. Ám, ha mégis kupacsostól esne le a talajra, aggodalomra semmi ok: a tok ugyanis összeszárad, és kifordul belőle a termés.

Vitatott kérdés, hogy a szelídgesztenye hazánkban őshonos-e vagy sem. Az egyik vélemény szerint a nyugati területeken (Sopron és Kőszeg környékén) igen, máshova viszont betelepítették. A másik álláspont szerint kizárólag Kis-Ázsiában őshonos, onnan vitték a Mediterránumba: a balkáni országokba, Olasz-, Francia-, Német-, Spanyol- és Magyarországra, ahol ma találkozhatunk vele. Termesztéséhez speciális ökológiai követelmények szükségesek: kiegyenlített, csapadékosabb időjárás és savanyú talaj. Emiatt csak az ország néhány vidékén tudják üzemi méretekben termeszteni, így a dél-dunántúli, a nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájakon; vagyis jellemzően kisüzemi növény. Országunkban a termés jelentős részét ligetes szórványgesztenyések és a vad állományok adják. Az országos éves termésmennyiség jellemzően 200-500 tonna közötti. Az árutermő szelídgesztenye-ültetvények területe – a SAPS-adatok alapján – mindössze 249 hektár. Termesztése kockázatos, az utóbbi másfél évtizedben egy felerősödött gombás betegség, a kéregelhalás (Cryphonectria parasitica) ugyanis járványszerűen tizedeli a fákat. Emellett néhány éve megjelent a szelídgesztenye gubacsdarázs (Dryocosmos kuriphylus) is, amely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyelőre egyik kártevő ellen sincs, bár a szelídgesztenye gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos Torymus sinensis fürkészdarázsfajnak) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak.

A Soproni-hegységben a XIX. század végén Muck Endre kezdeményezésére telepítettek gesztenyéseket, amelyek Ágfalva határát is jellemzik. Itt több mint 30 hektáron állnak szelídgesztenyefák. Barna Csilla, a Fertő–Hanság Nemzeti Park természetmegőrzési szakreferense sokat foglalkozott a szelídgesztenyésekkel.

– Egy részük a hegységben lévő természetes erdőkben elegy fafajként, vagyis színezőelemként van jelen, a városhoz közel viszont találkozhatunk gesztenyeligetekkel, melyeken valamikor még intenzíven gazdálkodhattak – meséli. – Ezek egyre terebélyesebbekké válnak, előbb-utóbb feltehetőleg majd erdővé is alakulnak. A Soproni-hegység nyíres-gesztenyés határsávjában több helyen csarab borítja a talajt, ami páratlan látványban részesíti az odalátogatókat. A gesztenyefák hatalmas életkort képesek megélni. Érdekesség, hogy Szicíliában, az Etna közelében van egy mintegy 2000 éves példány, amely 5 törzsből áll. Valószínűleg valaha kivágták, de mivel a faj jól sarjad, öt újabb, egyenként 30 méteres törzset növesztett. A fát lovas gesztenyének hívják, és saját monda is kapcsolódik hozzá.

A gyűjtést semmilyen körülmények között nem lehet mértéktelenül folytatni, ugyanis a különböző területekre eltérő szabályok vonatkoznak. A védett részeken tilos a gyűjtés! Nem védett, de állami tulajdonban lévő területeken magáncélra maximum 2 kilogramm szedhető, magántulajdonú erdőkben pedig engedélyköteles a gyűjtés.

Képek forrása: pixabay