Már 15. századi eleji oklevelekben lehet olvasni a toronyőrökről, akik a kapuőrséghez tartoztak és a tűzeseteket jelezték. Egy 1546. évi toronyőr-szegődtető irat szerint a „Thurner”-nek jeleznie kellett, ha háromnál több lovas vagy ellenséges csapat közelít a városhoz. Külön kürtjelzéssel hívta fel a tanácsurak figyelmét, ha a közeledő előkelő úr volt. Kürtszóval kellett jeleznie az óranegyedeket – ezzel egyben éberségét is bizonyította, hogy nem aludt el őrség közben. Ez a szokás egészen 1885-ig élt. Kezelnie kellett a toronyórát. Tűz esetén erre szolgáló különleges harangkondítással hívta fel a lakosok figyelmét, hogy a „vörös kakas” felütötte fejét, majd nappal zászlókkal, éjjel pedig lámpással jelezte a tűz irányát. Szintén a vészharangjelzést adta, ha ellenséges had közeledését észlelte Sopron irányába. Továbbá helyi sajátosságnak számított az őr azon feladata, hogy minden a városba behozott vagy onnan kivitt borszállítmányt úgynevezett borkiáltással (Weinruf) jelzett. Ennek az adókivetés szempontjából volt nagy jelentősége.

A toronyőrök voltak egyben a város első zenészei, akik reggel, délben és este trombitáltak és polgármesteri engedéllyel lakodalmakban is zenélhettek. 1601-től kezdve a szokásos ünnepi zene mellett gyakran játszottak hétköznapokon is madrigálokat, motettákat a városlakók örömére. Ezt a hagyományt őrzi napjainkban az időről időre felcsendülő toronyzene. A ma hallható toronyzene dallamát egy kottás gyakorlókönyv őrizte meg. A Johann Wohlmuth evangélikus orgonista által 1689-ben összeállított virginálkönyv egyben a legrégibb hangszeriskola hazánkban, mely rendes kottaírással készült. 1852-ben végleg megszűnt a toronyzene. A mai dallam 1986. május 16. óta hallható. Ekkor Fohner János karnagy a virginálkönyvből választotta ki a toronyzene alapdallamait és új hangszerelést készített hozzá.

Kifejezetten toronyzenészt a város 1527-ben fogadott fel először. 1536-ban pedig állásba lépett egy bizonyos Adler György ebben a pozícióban. Ő korábban II. Lajos király dobosa volt és munkája végzése közben megsántult. A városi tanács rendkívül elégedett volt zenészi képességeivel, hisz nemcsak a dobhoz, hanem a kürthöz is értett. A városi közgyűlés azonban kifogásolta, hogy állandóan a borkiméréseket látogatta és a városban sétált ahelyett, hogy a toronyban tartózkodna. Felrótták neki, hogy összebarátkozott idegenekkel, ráadásul még a toronyba is felvitte őket, ahol éjszakánként nagy vigasságokat tartottak. A tanács ezzel együtt is védte, amíg lehetett: kiengedte például a börtönből, ahová boszorkányság gyanúja miatt került. Idővel polgárjogot is kapott. Adler mindezek ellenére 1547-ben felmondott.

A 16. század közepén a toronyőröknek számos más feladatuk mellé előírták a toronyóra szerkezetének kezelését is. Ekkor már több mint egy évszázada biztosan volt órája a toronynak, mert maradt egy javításról szóló feljegyzés 1410-ből. 1616-ban arra panaszkodtak a soproniak, hogy nem mindig jár jól az óra. A mai óra számlapja az 1735-ös évszámot viseli, az óraművet a torony belsejében 1897-ben cserélték le a mai szerkezetre. Az órasúlyokat még egészen az 1960-as évekig kézi csörlővel húzták fel, utána három villanymotor beépítésével gépesítették ezt a műveletet. Ma már egy mikroprocesszoros vezérlésű rádiókontrollos szerkezet irányítja a mutatókat – így modernizálódott a 21. századra a toronyőrök egykori kötelezettsége.

Az időjelzés kellékei még a toronyban található harangok, melyek egyben a legrégebbi Sopronban hallható harangok is. A három nagyobbat 1677-ben öntötték bronzból Bécsben, ezekkel pótolták a tűzvészben megolvadt korábbi időjelző harangokat, nyelvük nincsen. A legnagyobb megkondulása jelzi az órákat, a kisebbek pedig a negyedeket.

A Tűztorony negyedik harangját, a legkisebb lélekharangot 1737-ben vásárolták a Szent Bernát Alapítványból. Bécsújhelyen öntötték bronzból és egykor a katolikus hívek halálakor a toronyőr szólaltatta meg a kapuőr által adott jelzésre. Napjainkban ez a harang már elcsendesült, nincs használatban.

A toronyőrök lakhelye a toronyőrház volt, a középkortól kezdve ezen keresztül lehetett feljutni a toronyba. Az 1676-os nagy tűzvész utáni felújítás során további két helyiséget alakítottak ki az őrök számára fent a toronyban. Az alsó megfigyelőhelyen (a körerkély szintjén) falazott tűzhely állt rendelkezésükre, ettől jobbra, az ablak másik oldalán kéményt építettek. A legfelső szinten kialakított őrhelyük falait barokk festéssel díszítették. Az ábrázolások vágyaikat és emlékeiket tükrözik: vadászat, lenge ruházatú nőalak. Ezek a falfestmények aránylag jó állapotban maradtak fenn.

A Rákóczi-szabadságharc során is jutott szerep a toronyőröknek, akik éktelen muzsikával próbáltak időről időre félelmet kelteni a kurucokban. 1704 februárjában Károlyi Sándor kuruc generális a soproniak megijesztésére a Bécsi-dombon megfúvatta a trombitákat és verette a dobokat. A soproniak sem maradtak adósak a válasszal. A „czifra Toronyban” – ahogy az egyik kuruc ezredes nevezte – a városparancsnok utasítására lámpákat gyújtottak, a toronyőrök török bevonulót és más indulókat játszottak, majd nagy lármával verték a dobokat és fújták a trombitákat.

A toronyőri szolgálatot 1745-től kezdve elválasztották a toronyzenészi állástól. A toronyőrség csak az 1930-as években szűnt meg, de aratás idején még az 1950-es években is alkalmaztak megfigyelőket. A toronyzenészek privilégiuma 1829-ben a Soproni Zeneegyesület megalakulásával megszűnt, ám még egészen 1885-ig megmaradt az a kötelezettségük, hogy éberségüket bizonyítva negyedóránként a toronyablakon át kürtjelzést adjanak. Ez a feladatuk a „távhangzó” kiépítésével vesztette jelentőségét, amely a toronyőrszoba és a városházi rendőrőrszoba közötti huzalvezetékes telefonkapcsolatot jelentette.

Amikor a belvárosban sétálva meghalljuk a Tűztorony kedves és jellegzetes melódiáját, ma is emlékezetünkbe idézhetjük egykori toronyőreinket, akik sok évszázadon át hűségesen tettek eleget nélkülözhetetlen feladataiknak a toronyban.

Források:

A soproni Tűztorony – Történelmi toronykalauz képekben. Sopron Múzeum, 2013.

tuztorony.sopron.hu

sopronmuzeum.hu

hu.wikipedia.org

Borítókép: Sopron Média