Sopron fejlődésében és várossá válásában komoly szerepe volt a Jeruzsálemi Szent János-lovagrendnek. Első megjelenésük időpontjául az 1214. évet jelölik meg, megtelepedésük 1250-re tehető. Tevékenységük rendkívül jelentős volt: vállalták Sopron és a nyugati határ védelmét, vámot szedtek. Hiteles helyként működve letették az írásbeliség alapjait, okleveleket állítottak ki. Megalapozva a betegápolást és a szegénygondozást ispotályt építettek, rendházuk mellett pedig templomot emeltek Keresztelő Szent János tiszteletére. Hazánk más területein a Rend által épített egyházi épületek sorra elpusztultak, a soproni az egyetlen, mely napjainkban őrzi emléküket.

Az V. keresztes hadjáratban, 1217-ben II. Endre királyt johannita lovagok kísérték a Szentföldre. II. Endre nekik adományozta a soproni Bécsi – akkori Babóti – kapuban szedett vám jövedelmét. A rend soproni letelepedése IV. Bélának volt köszönhető: a János-lovagok elöljárója, Rembaldus de Voczan kötelezettséget vállalt a király felé, hogy Magyarország nyugati határszélét: a Kis-Kárpátoktól a Dráváig terjedő szakaszt 50 fegyveres lovaggal megvédi. A védelem Pozsony, Sopron, Moson, Vasvár és Németújvár várakra terjedt ki. A kötelezettség érvényességéhez a rendnek le kellett telepednie a védelem alatt álló várak valamelyikében. Abban, hogy a választás éppen Sopronra esett, nemcsak a város központi fekvésének volt jelentősége, hanem annak is, hogy a rendnek a soproni vámból megélhetési jövedelme volt. Feladataik ellátása érdekében a johannita lovagok a Babóti kapunál szándékoztak megtelepedni, ami akkor még jócskán a városon kívül esett. Helyét ma a Bécsi utca 15-ös számú ház homlokzatán egy városcímer jelzi, amely már későbbről, a 18. századból maradt fenn.

A letelepedés nem ment zökkenőmentesen, mivel az építkezés ellentétbe került a helyi polgárok tulajdonjogaival. A király Sopron ispánját, Csákot bízta meg a béke közvetítésére: a várbeliek a lovagrend javára lemondtak egy vártorony birtokáról, a hozzátartozó házakról és az ezekkel kapcsolatos jövedelmekről. Az egyezséget Csák ispán 1250-ben foglalta írásba és IV. Béla is megerősítette. Ekkor építette meg a rend első soproni lovagházát, a mellette lévő kis templommal. Az épületet, mely a Bécsi út 30. számú telkén állt és mostanra teljesen átalakítottak, vámházként is említik. Itt összpontosult a várvédelem, a hitélet fejlesztése és elmélyítése, a hiteleshelyi működés irányítása. A rendnek járó vámjövedelem felét a lovagház és a kápolna karbantartására, másik felét egy ispotály felállítására, majd fenntartására költötték. Sopron város karitatív intézménye a középkorban a johanniták által a mai Ikvahídon, akkori Ispotály-hídon létrehozott Szent Erzsébet ispotály lett. 1286 körül már megemlékeztek működéséről. A gondozást a lovagházban lakó betegápoló testvérek látták el. Az ápoltak számára az ispotály területén kialakított Szent Erzsébet templomban biztosították a lelki gondozást is. Azzal a tettel, hogy megalapították a város első szociális létesítményét, a johanniták megalapozták a szervezett egészségügyet Sopronban. Az ispotályt a mellette állt Szent Erzsébet templommal együtt 1798-ban bontották el.

A johannita lovagház 1347-ig működött, mint hiteleshely, aztán hanyatlásnak indult. Ennek oka leginkább az volt, hogy Ausztriával hosszan tartó békekorszak kezdődött, így a katonai védelem a nyugati határvonalon elvesztette jelentőségét. Valószínű, hogy a lovagokat olyan helyre irányították át, ahol szükség volt harci tapasztalataikra. Ekkor már házfőnök sem volt, egy-két betegápoló testvér maradt csak hátra, illetve a kápolnában egy pap testvér. Később a soproni tanács vette át a lovagház gondozását. Az utolsó tényleges johannita rendház Magyarországon így Sopronban szűnt meg működni. A templom a lovagok távozása után elhanyagolt állapotba került. A 15. század közepén a város polgársága adományozott pénzt a rendbehozatalára. Előbb külső falait újították fel, az északi támpilléren olvasható évszám tanúsága szerint 1484-ben. Az évszám felett látható egy faragott Szent János szobor is.

A látványos belső hálóboltozat 1519-ben készült el.
1636-76. között a jezsuitáké lett a templom és a rendház, gróf trakostyáni Draskovits György győri püspök, a johanniták kommendátora adta át őket a rendnek. A püspök ide is temetkezett 1650-ben. Szobra, amely egykor a templom szentélyében állt, egy ideig a Soproni Múzeum kőtárában pihent, majd a 2015-ben végzett felújítások alkalmával visszakerült eredeti helyére. Ugyanekkor sikerült beazonosítani nyughelyét is az oltár előtt, benne a püspök koporsójával és földi maradványaival. Miután 1674-ben a belvárosi Szent György templom a jezsuiták birtokába került, a külvárosban lévő templom veszített jelentőségéből.
Amikor 1773-ban aztán feloszlatták a jezsuita rendet, a Szent János templomot elárverezték. Báró Meskó Jakab vette meg és a Szent Györgyről nevezett Soproni Társaskáptalannak ajándékozta. 1950-ben, az államosítás után került a Szent Mihály Városplébánia irányítása alá. Évente kétszer, Keresztelő Szent János születése, ill. vértanúsága ünnepén tartanak itt szentmisét.

Az utolsó gyökeres restaurálás a templomban 1886-90 között folyt ifjabb Storno Ferenc tervei alapján. Erre emlékeztet a bejárat felett látható, ifjabb Storno által faragott két johannita lovagot ábrázoló dombormű, akik a rend címerét tartják.

Ekkor az egész berendezést neogótikusra cserélték. A templombelső legfőbb dísze a hálóboltozata. A bordák közeit 1890-ben ifj. Storno Krisztus családfája mintájára festette ki. Az orgonakarzaton az 1519. évi építési felírat látható, megújítva. A faloszlopok alsó végén látható pajzsokra a templom jótevőinek nevét és címerét festették fel. A szentélyben elhelyezkedő szárnyas oltár ugyancsak ifj. Storno Ferenc műve, Keresztelő Szent János életének és vértanúságának eseményeit ábrázolja. A felújított templomot Zalka János győri püspök szentelte fel 1890-ben. Hegyes sisakos tornyában két harang lakik, Seltenhofer Frigyes és fiai öntötték mindkettőt itt, Sopronban 1928-ban. Az egykori rendház helyén álló épülettel a templomot a kórusból induló folyosó köti össze, melyet az államosítás után lefalaztak.

Források

varosplebaniasopron.hu

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

Képzés és gyakorlat 2015. 13. évf. 1-2. Nmarné Kendöl Jutka: A középkori johannita rend karitatív tevékenysége és gazdasági, társadalmi jelentősége Sopronban

kozterkep.hu

Borítókép: Máthé Alexandra