Az 1379-es telekkönyv tanúsága szerint a középkorban legalább két ház állt a mai barokk palota helyén. A külön tulajdonban álló féltelkes házak egyike a várfal oldalán, a másik pedig az akkori Sópiac, a mai Orsolya tér sarkán állt. A 15. század elején az épületek a Schadendorfer kereskedőcsalád tulajdonában voltak. A család egyik tagja, Mátyás 1420-ban Sopron városbírói tisztségét töltötte be. A korabeli szokás szerint, mivel állandó városházával még nem rendelkezett a soproni tanács, a mindenkori városbíró háza volt egyben a városi főhivatal is. Így történhetett, hogy a Sópiac sarkán álló épületben a tanács halálos ítéletet hozott Nicky Benedek nemesember, rablólovag ügyében, amit aztán a ház belső udvarán azon nyomban végre is hajtottak. Ezért később Luxemburgi Zsigmond király 3000 forintnyi bírsággal sújtotta Sopront.

A felső szint gótikus ablakai arra vallanak, hogy az épületeknek a 15-16. században is emeletesnek kellett már lennie. A padlástérben az egyik kéményen lévő felírás is ezt bizonyítja: 1549 D. A. Mindkét szárny rendelkezett nagyméretű borospincével. Az 1676-os nagy tűz után került sor a két ház egybeépítésére, és ekkor nagyrészt elnyerte mai egyemeletes, sarokerkélyes, udvari loggiás és termeiben stukkódíszes kora barokk alakját. Az utcai szobák stukkódíszeit valószínűleg ugyanaz az itáliai származású Pietro Antonio Conti mester készítette, akinek a közeli Szent György-templom látványos belső mennyezeti kiképzését is köszönhetjük.

 Így az 1681-es országgyűléskor már a megújult, megszépült sarokszobában ülésezhetett a főrendi ház, ezért szokás pozsonyi példa alapján Zöld háznak is nevezni a palotát. Itt történt az a jeles esemény, melynek során Esterházy Pált Magyarország nádorává választották. Ekkoriban az Artner család birtokolta, később is több patrícius családé volt. Ebben az időben, a 18. század második felében került a homlokzatára a jellegzetes lizéna tagolás. 1774-ben tűnt fel a telekkönyvben a Mártony család neve. E házban született 1783-ban Kőszeghi-Mártonyi Károly hadmérnök, a gázálarc és a sűrített levegős légzőkészülék feltalálója. Utóbbi találmánya sok száz aknász életét mentette meg az évek során, akiknek a tüdejét tartályából friss levegővel látta el, amikor robbantásokat követően lőporgázzal elárasztott folyosókra kellett behatolniuk az eredmény ellenőrzésére. De használta a készüléket a bécsi tűzoltóság is. Ami kevésbé közismert Kőszeghi-Mártonyról, hogy ő volt a „gulyáságyú”, azaz a katonai tábori mozgókonyha kifejlesztője is.  Gyermekként a hagyomány szerint fivérével a várfal üregében rókákat neveltek, és innen kapta a Rókalyuk vendéglő a nevét. A család emlékét ma egy, a kapualjba befalazott küszöbkő őrzi, a feltalálónak pedig a ház Orsolya téri homlokzatán van emléktáblája.

1817-ben a Mártony családtól vette meg a házat Ihász Imre, és az ő leszármazottjaié maradt egészen 1952-ig. Ihász Imre Veszprém megyei családból származott, diákéveit töltötte a soproni líceumban. Részt vett 1792-ben azon a színielőadáson, ahol a diákok először mutattak be Sopronban magyar nyelvű darabot. Később jogász munkája mellett is több színdarabot fordított le magyar nyelvre. Családjával 1815 körül költözött Sopronba, valamivel később vásárolták meg a Mártonyi-féle házat, illetve a Hátsókapu lebontásakor a ház mellett szabaddá vált városfalat is. Azon először kertet létesített – ez ma is elérhető az udvarból egy kis falszoroson át, és látható benne a római és az arra ráépült középkori városfal egy szakasza. Fia, Rudolf szintén a líceumban tanult, a házat szülei halála után 1848-ban örökölte meg. A szabadságharc kezdetén beállt a nemzetőrségbe, és családi ezüstkészletét felajánlotta a hazának. Az ősz beköszöntével öt héten át harcolt a Muraközben kapitányi rangban. 1861-től három cikluson át az országgyűlésen képviselte városát, majd Sopron főjegyzőjeként tevékenykedett. Elnöke volt annak a bizottságnak, mely a soproni torna- és tűzoltóegylet létrehozásán munkálkodott.

1871 őszén a városi tanács kibérelte a ház emeletét, itt kezdte meg működését két tanteremmel, egy szertárral és az igazgatói lakással a „magyar-német nyelvű leánytanoda”, a későbbi Deák téri Állami Felsőbb Leányiskola elődje. Egy évtizeden át maradtak, míg a létesítmény ki nem nőtte az emeleti helyiségeket.

Ihász Rudolf egyetlen lányát, Emmát 1874-ben feleségül vette dr. Caesar Gyula katonaorvos, a közös hadsereg tisztje. Hogy szemlélete egyezett apósáéval, mutatta, hogy nászútra Torinóba ment ifjú arájával. Itt meglátogatták Kossuth Lajost is, akinek hosszú ideig volt magántitkára Emma rokona, Ihász Dániel. Ihász Rudolf 1886-ban bekövetkezett halála után örökölte a házat a Caesar család, s maradt egészen 1952-ig a leszármazottak kezében. Az ő nevükön ismert ma is az épület. A II. világháború során, 1944-45-ben komoly károkat szenvedett, még az emeleti zárt, szögletes erkély is lezuhant. Műemléki helyreállítása 1954-64 között zajlott. A Caesar-ház Orsolya téri tűzfalán háborús mementóként ott maradt az 1944 decemberében lebombázott szomszédos Gyóni-ház emlékét őrző faltöredék.

Ma a ház emeleti termeiben Soproni Horváth József (1891-1961) festőművész életmű kiállítása kapott helyet. Ugyan az "akvarell klasszikusaként" emlegetett művész nem a város szülötte: a Kemenes vidékén látta meg a napvilágot, a szeretett város, ahol élt és alkotott, utólag tisztelte meg a Soproni előnévvel. 1920-tól rajztanárként dolgozott Sopronban egészen haláláig. Fő érdeme, hogy munkásságával a vízfestést az olajfestészettel egyenrangúvá emelte. Témáit mély emberi érzések kifejezése jellemzi, technikájában igyekezett átszellemíteni az anyagot. Hírnévre elsősorban akt- és zsánerképeivel tett szert, bár szinte minden műfajban alkotott. Munkásságát számos díjjal jutalmazták. Hagyatékából özvegye még a halálának évében, 1961-ben emlékmúzeumot alapított a Caesar-házban.

Az épület középkori borospincében pedig jellegzetes, a soproni borászati hagyományok tárházát felvonultató borozó működik; több száz éves préssel, ódon hordókkal, a régi Buschenschankok, házi borkimérések emlékeivel.

Források:

Czellár Katalin: Sopron. Panoráma Magyar Városok, 1982.

index.sopron.hu

sopronihorváth.net

szivk.hu

Borítókép forrása: Sopron Média Archív