A Rozália-hegység a Keleti-Előalpokhoz tartozik. Lajtaszentmiklósnál veszi kezdetét és dél felé folyamatosan emelkedve a Rozália-kápolnánál 746 méteres magasságot ér el. Északi részét sűrű erdők, túlnyomóan fenyvesek borítják, melyek tövében dús szőlők és gyümölcsösök, szántóföldek terülnek el. Számos turistaút szeli át, s egy 587 méteres kiemelkedésen az osztrák turistaegyesület 21 m magas „messzelátót” (Hohe Warte) épített. Innen, de a vártól és a Rozália-kápolnától is nagyszerű kilátás nyílik a környékre, egészen a Fertő tóig ellátni.

A névadó, Szent Rozália a katolikus barokk népélet egyik legjellegzetesebb alakja, az egykorú járványos betegségek kiemelkedő védőszentje. Névünnepe szeptember 4-én van. Életéről keveset tudunk, azt is teljesen átszövi a legenda. 1130-ban született, az előkelő Sinibaldi grófi család sarja. A szicíliai fejedelmi udvarban nevelkedett kényelem és pompa közepette, majd titokban visszavonult a világtól. Palermo mellett, a Monte Pellegrino egyik rejtett barlangjának mélyén húzódott meg. Lába előtt terült el a gazdag város, minden pompájával, csábításával. Körülötte csodás vidék pompázott töméntelen szépségével. Rozália azonban a legkeményebb önmegtagadást és a szüntelen imát választotta. Halála is ima közben érte 1166-ban. A barlang földjére feküdt, bal karját tette vánkosul a feje alá, jobbjában feszületét tartotta a magasba. Legtöbbször így ábrázolják. Csaknem ötszáz év múlva, 1614-ben találták meg barlangja padlóján fekve, a palermói pestisjárvány idején egy csodálatos útmutatás nyomán. Járványos betegségek ellen azóta is sokan érezték hathatós közbenjárását. Palermo védőszentje lett 1927-ben, XI. Piusz pápa rendeletére.

Tiszteletét Esterházy Pál nádor hozta el Grácon át hazánkba. A Fraknó vára mellett húzódó hegység legmagasabb csúcsára építtetett a szentnek kápolnát, mely hamar a nyugat-magyarországi barokk Rozália-kultusz szíve lett. A Fraknóba telepített szerviták az alapító rendelkezése értelmében a mai napig kötelesek Szent György és Szent Mihály napja között minden vasárnap a kápolnában szolgálatot teljesíteni, ami természetesen a búcsújáró kultusz kibontakozásával is együtt járt.

A környékbeliek között ismert egy másik történet is arra vonatkozóan, miért is épült a kápolna és kapta a hegység máig használatos nevét. Ez a legenda a középkorba repít vissza, amikor is egy Giletus nevű herceg volt Fraknó várának első ura. Giletus súlyos bűneit levezeklendő elhatározta, hogy elzarándokol a Szentföldre. Mielőtt elindult volna, birtokainak kormányzását feleségére, Rozáliára bízta, akit mindenki csak Szállah hercegnőnek hívott. Ám a vár úrnője ura távollétében a várkapitánnyal szövetkezve számos jogtalanságot követett el nemcsak saját jobbágyain, hanem a környező birtokokon is. A várból kitörve gyakran rácsaptak a Bécsből Magyarország felé igyekvő kalmárokra is. A kereskedőket kifosztották és kegyetlen, lassú halállal életüket is elvették. Leeresztették őket a fraknói vár feneketlen kútjába, ahol addig lógtak gúzsba kötve, míg éhen nem haltak.

A herceget a Szentföld felé tartva utolérte a kegyetlenkedések híre, a szörnyűségeken elborzadva és felháborodva visszafordult várába. Fraknóra érve a felesége, Rozália ünnepélyes fogadtatásban részesítette, fényes lakomával várta urát. A lakoma alatt Giletus úgy mesélt Szállah kegyetlenkedéseiről, mintha azok messze idegenben történtek volna meg. Az elbeszélés végén megkérdezte Rozáliát, ugyan milyen büntetést érdemelne egy ilyen keményszívű asszony. A hercegnő –, bár ráismert saját gonosz tetteire –, mégis tettetett felháborodással így válaszolt: ugyanazt kell vele tenni, amit ő tett igazságtalanul alattvalóival. Erre dühösen felugrott a herceg: „Saját magad felett mondtál ítéletet!” – kiáltotta, s azzal az őrök megragadták, s a kút nyílásához vonszolták őt. Könyörgött, jajgatott, átkozódott, de hiába: az őrök a kötélre kötve a hátborzongató mélységbe engedték őt. Eleinte ordítva válaszolt, mikor naponta lekiáltottak neki: „Szállah hé!” Később csak nyöszörgést lehetett hallani, pár nap múltán az is elnémult.

Ám a hercegnő hiába halt éhen, a rémséges kiabálás éjjelente felhangzott az Öregtorony környékén. A herceg, hogy megbékéltesse a kóbor lelket, a vár fölé emelkedő magaslatra kápolnát emeltetett Szent Rozália tiszteletére. Szállah szelleme ekkor végleg elnémult. (Bár állítólag a várban éjjel őrködő gránátosoknak egészen 1803-ig a „Szállah hé” maradt őrségváltáskor a jelszava…) A kápolna pedig kedvelt búcsújáróhely lett.

A búcsújárótemplom a Rozália-hegység legmagasabb pontján épült, ténylegesen 1670-ben egy korábbi fakápolna helyén, Esterházy Pál alapítványaként. Kereszt alaprajzú, az északi sarkokban van a sekrestye és az oratórium, a déliben a lépcsőház. A déli homlokzat fölött emelkedik a gúlasisakos kis torony. A déli kapu oromzatában az Esterházy grófi címer látható (a hercegi rangot csak később szerezte meg Pál). A hajó és a keresztszárnyak keresztboltozatosak, a déli orgonakarzat dongaboltozatosan nyugszik; ékessége a széles kovácsoltvas rács. A berendezés az építés idejéből való. Az oszlopos főoltár alépítménye fekete-arany díszítésű, az oszlopok közötti fülkében Szent Rozália fekvő szoboralakja helyezkedik el, Remete Szent Pál és Remete Szent Antal szobrától közrefogva. A mellékoltárok képei: a bal oldalon Szent Anna harmadmagával, a jobb oldalon Szent Magdolna ábrázolása látható. A szószék - szintén fekete-arany - mellvédjén a négy evangélista szobrai állnak kagylós fülkében, a hangvetőn Szent Mihály alakja. A kápolna közelében található az 1749-ben készült vadászkereszt. Szent Flórián szobra toszkán oszlopon emelkedik.

A fraknói vár hiteles története pedig a következőképp alakult: a 14. században építették a Nagymartoni grófok, ám idővel kicsapongó életmódjuk felemésztette a vagyonukat. Váruk előbb Habsburg zálog lett, majd Mátyás királyunké, aztán 1491-ben jó 135 esztendőre ismét Ausztriáé. Sem a török, sem Bocskai, sem Bethlen hadai nem tudták bevenni. Amikor a vidéket visszacsatolták Magyarországhoz, 1626-ban Esterházy Miklós a fraknói grófi cím mellé örök adományt is nyert a birtokra. Ő építette át 1637-ben az ősi erődöt díszes palotává, majd a nagyszabású átalakítást fia, Esterházy Pál herceg is folytatta. A kialakítás a család mesés vagyonáról és ősök iránti tiszteletéről árulkodik. Freskói itáliai mesterek keze munkáját dicsérik. A termekben a család és a nemzet őseit és hőseit felvonultató festmények díszítik a falakat. Kápolnáját 1642-ben szentelték fel.

A családi fegyvertár hatalmas gyűjteménye az Esterházy hercegek négy évszázados hadtörténeti eseményeiről mesél. Főleg a törökök, de a poroszok és a franciák ellen is kemény harcokat vívtak, és olyan is előfordult, hogy egyetlen csatában négy Esterházy fiú vesztette életét (Nagyvezekény, 1652). Fraknó vára őrzi Magyarország legrégebbről fennmaradt koronázási zászlaját: 1618-ban festették selyemre, gróf Esterházy Miklós vitte II. Ferdinánd koronázására. A kincstár és csodakamra kivételes műtárgyakat rejt. Az ezüst teremben például Európa egyik legrégibb és legnagyobb ezüst díszbútor gyűjteménye ragyog. Fraknó falai őrzik aranyozott kötésben Esterházy Pál 1687-es hercegi adománylevelét is.

Források:

Fraknó vára. A fraknói vár intézőségének kiadása. Kolorit-Verlag, Wien 1993.

hazajaroegylet.hu

jelesnapok.oszk.hu

Panoráma Regionális Útikönyvek, Burgenland. Írta: Németh Adél. Panoráma, Budapest, 2003.

kislexikon.hu

Borítókép forrása: bucsujaras.hu