Négy csapat indult a Diákolimpián Sopronból és környékéről. Külön érdekesség, hogy mindegyikben játszott SMAFC-os röplabdás, a líceumi csapatban pedig mindenki játszik az egyetemi csapatban is. De ebben a versenyben most a licisták bizonyultak a legjobbnak. Az Ikrényben megtartott elődöntőre hat csapat harcolta ki a részvételt, innen már csak négy iskolai csoport jutott a vármegyei döntőbe. Nagy László, aki a SMAFC-Líceum röplabdacsapatának és az iskolai csapat edzőjeként is elégedett volt a lányok teljesítményével és örömmel sorolta a játékosokat: Hőfer Zsófia, Bencsik Anna, Kovács Anett Mira, Tóth Sára, Hámori Panka, Tobler Sophia, Baranyai Szonja, Kammerlander Viola, Miszori Nóra, Hámori Hanna, Wagner Karolina.
- Az erős nyitásainknak és támadásainknak köszönhetően nyertünk. Könnyen be tudtuk fejezni a labdameneteket és az időnkénti hullámvölgyeken is időben túllépett a csapat - értékelte a lányok teljesítményét edzőjük.
A vármegyei döntő első helyezettjeként a Líceum az ország huszonnyolc legjobb csapatával játszik majd az elődöntőben, ahonnan csak az első nyolc helyezett juthat tovább a diákolimpiai döntőbe.
- Ha továbbra is ügyesek lesznek a lányok, koncentrálnak és küzdenek, akkor meg tudják csinálni; bejuthatnak az országos döntőbe. De akarniuk kell, és például a csapatösszhangon is ennek érdekében kell javítani - mondta el Nagy László, aki kiemelte a kezdőcsapat teljesítményét, Hámori Panka és Hámori Hanna, valamint Kammerlander Viola játékát, illetve a feltörekvő Hőfer Zsófia és a mezőnyvédekezésben kitűnt Tobler Sophia hatékonyságát.