Az egymástól látótávolságra elhelyezkedő Sopron környéki magaslati telepeket a korai vaskorban (Kr. e. 7. sz.) sáncokkal erősítették meg. A hegyvonulatokon épített földvárak természetes védelmet biztosítottak a veszély idején menedéket kereső lakosságnak. A Várhely a soproni belvárostól kb. 5 km-re DNY-ra, a Tacsi-árok és a Tolvaj-árok közötti, majdnem 500 m magas gerincen fekszik. A nagy kiterjedésű őskori telepet kettős, néhol hármas sánccal vették körül. A fősánc, amely az egész területet körbeveszi Hallstatt kori. A DNY-i két elősánc és a belső területet kettéválasztó középső nagy sánc késő kelta kori. A sírhalmok felé nyíló nagy DNY-i kapu jelenlegi formájában szintén ebből a korból maradt fent, a többi őskori eredete bizonytalan.

A 483 m magas gerincen álló, 37,4 katasztrális hold kiterjedésű soproni Várhely fából és földből emelt Hallstatt kori sáncvára a keleti Hallstatt kultúra egyik legfontosabb lelőhelye. A fősánc hossza kereken 2 km. Maga a vár 900 m hosszú és 350 m széles területet foglal el. Az itteni feltárásokat 1887-ben Bella Lajos (a Reáliskola, mai Széchenyi Gimnázium tanára, Sopron Vármegye és Sopron szabad királyi Város Régészeti Társulatának titkára) kezdte meg. 1932-ig több ásatás történt a földvárban és a mellette elterülő halomsírokból álló temető területén. Európa szerte híresek a szakemberek körében a Burgstall alakos urnái, amelyek még Bella Lajos kutatásai során kerültek elő.

1971–1978 között Patek Erzsébet (MTA, Régészeti Intézete, Budapest) folytatta a várhelyi kutatásokat. Az erődített település belsejében jelentős átépítéseket végeztek a kelták a késő vaskorban, ennek nyomát őrzik a belső sáncok. A főkapu közelében egy szögletes, földbe mélyített korai vaskori házat is feltárt a kutatás. A Kr. e. 750–600 közötti időszak itteni települési rétegeiből búza és rozsszemeket valamint a tenyészett állatok: sertés, szarvasmarha, juh, kecske, ló és eb csontjait találták meg. A vadászott állatok közül a gímszarvas, vaddisznó és őz csontjai kerültek elő.

Az erődítményhez D-ről, a Neuwiesén hozzávetőlegesen 200 kisebb-nagyobb halomsír csatlakozik egy alacsonyabban fekvő domboldalon, a telephez vezető mai út két oldalán. A lelőhelyről már a 19. sz. végétől kerülnek elő leletek, 1887–1911-ig folyamatosan, majd 1932-ig megszakításokkal folytak itt ásatások, elsősorban a sírhalmok területén, melyek során kb. 80 sírhalmot bontottak fel. 1971–19 között Patek Erzsébet további 10 sírhalmot tárt fel, öt helyen vágta át a sáncot és a földvár belső területén is folytatott ásatást. A földvárhoz vezető út mentén találjuk a Kr.e. 8–6. századi temetőt. 1971–1978 között végzett ásatást a még felszínen látható temetkezési halmok (tumulusok) pontos felmérése és térképezése előzte meg. Eddig 159 halmot sikerült pontosan azonosítani és a korábbi számozással összevetni. 

A történelmi emlékek nagyközönségnek történő bemutartása érdekében elődeink már több, mint egy évszázada megtették az első lépést (1893). Ezt azóta is fontosnak tartja mind a régész szakma, mind pedig a terület vagyonkezelője. Például 131. számú tumulust régészeti bemutatóhelyként a TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. rekonstruálta a korábban itt ásató MTA Régészeti Intézet, majd a Scarbantia Régészeti Park Alapítvány szakmai közreműködésével. A 2018-ban átadott Régészeti Örökség Tanösvény a legfrissebb kutatási eredmények felhasználásával 8 állomáson 3 nyelvű információs táblákon mutatja be az itt található értékeket.

Több mint egy évszázada áll a földvár belsejében kilátó, a jelenlegit 1981-ben adták át, amelyet Magyarország legszebb fakilátójaként emlegetnek. Adottságai kiválóak és talán ebből nyílik a legszebb kilátás a Sopront övező erdőségekre és településekre, valamint a szomszédos ausztriai tájakra. 2005 óta minden évben a Várhelyen kerül megrendezésre a Kelta ünnep, amelynek célja az ősi hagyományok felelevenítése és megőrzése az utókor számára

Források:

A Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. Sopron-Várhely Történelmi Emlékhely című kiadványa

https://www.visitsopron.com/

Borítókép; SopronMédia Archív