A járványhelyzet miatt szűk körben megtartott ünnepségen Filep Márk, önkormányzati képviselő elmondta, a katolikus hagyományok úgy tartják második gyertya a remény szimbóluma. - Én ezt a szimbolikus gyertyát azoknak az embereknek a tiszteletére gyújtom meg, akik a remény emberei. A remény emberei idén szerintem a szociális dolgozók. Mindenki, aki a szociális szférában az évet teljes odaadással, lelkesedéssel, megállás nélkül végig dolgozta. Köszönöm szépen nekik azt a szolgálatot, amit egész évben végeztek, és végeznek értünk – emelte ki a képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa6%2F85%2F2-adventi-tom-8557_s_53.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
Filotás Julianna, a Soproni Református Egyházközség beosztott lelkésznője Máté evangéliumából készült egy igével a gyertyagyújtásra. - Isten igéje azt mondja, hogy Jézus Krisztus a megváltót Immánuelnek nevezhetjük. Ez a név azt jelenti, hogy velünk az Isten. Azt gondolom, hogy most ebben a járványos időszakban, ahogy és amilyen körülmények között készülünk az ünnepre, nagyon fontos, hogy megélhessük, hogy Isten velünk van – hangsúlyozta.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2F10%2F2-adventi-tom-8566_8wc9.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa6%2Fbe%2F2-adventi-tom-8571_rk5y.jpg)
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8c%2F81%2F2-adventi-tom-8591_0uht.jpg)
fotó: Griechisch Tamás