A magyar nép alkalmazza ezeket a mandalákat, mintákat épületein, ruházatán, használati és dísztárgyain. Rajzolja, hímezi, szövi, faragja, festi és mintázza más és más szokások szerint, melyek a nép ösztönéből, a díszítés iránt kifejlett, veleszületett érzékéből erednek.

“Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ihlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.” - mondta Wass Albert.  

A magyar tájegységek hímzései a teljesség igénye nélkül: árapataki hímzés, barcasági hímzés, beregi hímzés, buzsáki hímzés, drávaszögi hímzés, Felső-Maros vidéki varrottas, furtai hímzés, gyimesi varrottas, hódmezővásárhelyi hímzés, höveji hímzés, kalocsai hímzés, kalotaszegi varrottasok, komádi hímzés, kunsági hímzés, matyó hímzés, mezőségi hímzés, palóc hímzés, rábaközi hímzés, sárközi hímzés, sióagárdi hímzés, széki hímzés, tiszavidéki hímzés, torockói hímzések, turai hímzés, udvarhelyszéki varrottasok.

Honvisszafoglalás előtti időkből származó arab és idegen krónikákban olvasható, hogy a magyarok pompakedvelők, környezetük és viseletük gazdagon hímzett és díszített. A magyar mandala vagy mintatár, egyedül álló módon a világon, több ezer népi motívumot tartalmaz, mely hímzésminták az értelmi és lelki egészségünket is védik.