A koronázáson Esterházy "Fényes" Miklós gazdagsága elbűvölte az előkelőséget, és Frankfurt polgárságát. Olyannak tűnt, mint a mesebeli herceg, aki teljesíti az ámuló polgárok kívánságait. Az ünnepség alatt lenyűgözött egy 14 esztendős fiatalurat is, Johann Wolfgang von Goethet, aki soraival megörökítette a „Fényes” Miklós által teremtett pompát: "Megbámultuk a fényes kivilágításokat, a lángoló tündérpalotákat, amelyekkel a küldöttek versengve igyekeztek egymást túlszárnyalni. Esterházy hercegé azonban valamennyin túltett. (...) A nagyúr az ünnepélyes nap tiszteletére mellőzte kedvezőtlen fekvésű szállását s annak környékét, hanem ehelyett a Rossmarkt szép hársfasorát ékesítette föl, elől színesen kivilágított portállal, a háttérben pedig még annál is fényesebb távlattal. A fák között áttetsző talapzaton fénypiramisok és golyóbisok álltak, egyik fától a másikig lámpafüzérek húzódtak, s azokon csillárok függtek. Itt andalogtunk hát négyesben, úgy éreztem magam Gretchen oldalán, mintha az elíziumi boldog mezőkön járkálnék (…)."

Az egyetlen személyesebb leírást is Goethe adta "Fényes" Miklósról: „Nem volt éppen nagynövésű, de jó alakja volt. Élénk és előkelően boldog, mindenféle szigorúság és büszkeség nélkül". Goethe a "Dichtung und Wahrheit"-ben, többször is ír a koronázási parádéról. Ezt a napot az Esterházy "Fényes" Miklós-féle gazdagság tette egész életére emlékezetessé számára. Röviddel a koronázás után a herceg nevét még a hatalmasságok is kiemelt megbecsüléssel kezdték emlegetni.