A Diákolimpia megyei döntőjének adott otthont a Lőver Uszoda
Az úszó-diákolimpia megyei döntőjét tartották meg szerdán a Lőver Uszodában. Az eseményen 6 korcsoport mérte össze tudását, a legkisebbektől egészen a középiskolás fiatalokig, akik a megye különböző városaiból érkeztek, köztük Sopronból is.
A Diákolimpia megyei döntőjén 160-180 úszó vett részt. Az eseményen 6 korcsoport mérte össze a tudását, az általános iskolás gyerekektől egészen a középiskolás fiatalokig. Hátúszásban, mellúszásban, valamint gyorsúszásban az egyéni versenyszámok mellett váltóban is megmutatták tehetségüket az úszók.
A rendezvényre dr. Farkas Ciprián polgármester is ellátogatott, aki kiemelte, hogy a Lőver Uszoda kiváló helyszín az úszóversenyek lebonyolítására.
Az elmúlt években számos hazai és nemzetközi versenynek adott otthont a Lőver Uszoda. Fontos, hogy már a fiatalok is átérezzék a mozgás örömét és fontosságát, ezt a célt is szolgálja a ma megrendezett verseny. A soproni létesítményben kiváló körülmények és tapasztalt edzői gárda várja a sportolókat. A nevelésben a mozgásnak kiemelt szerepe van, hiszen a sport a küzdésre, a tisztességre, a célok elérésére és az újrakezdésre is megtanítja a fiatalokat
– mondta el kérdésünkre dr. Farkas Ciprián.
Az első három helyezettet éremmel és oklevéllel díjazták, amelyeket Sopron polgármestere adott át. Azok az úszók, akik a dobogó legfelső fokára állhattak, bejutottak a diákolimpia országos döntőjébe.