1884. június 25-én született Gyónban, Áchim Géza néven. Szülei Áchim Mihály szlovák gyökerekkel rendelkező evangélikus lelkész és Bekker Gizella, pozsonyi evangélikus tanító lánya volt. 1893 végén a falun diftériajárvány söpört végig, az Áchim gyerekek egymástól kapták el a betegséget. A négyéves Ádám halála után anyja idegösszeroppanást kapott és mély depresszióba süllyedt. Ennek okán a tízéves Géza és Mihály öccse nagybátyjukhoz, a szarvasi espereshez kerültek és itt kezdték meg gimnáziumi tanulmányaikat. Kortársai szerint Géza kitűnő tanuló, de rendkívül visszahúzódó, szomorú természetű diák volt, társaival keveset beszélgetett. Viszont már ekkoriban kísérletezett versírással: a „fekete noteszban” gyűltek zsengéi, melyeket szarvasi szerelme, Gizella inspirált. Néhány korai verse meg is jelent a Képes Családi Lapban.

1903-ban apja akarata előtt meghajolva a pozsonyi evangélikus teológiára ment tanulni. Professzora beajánlotta korrektori munkára a Nyugatmagyarországi Híradó nevű laphoz. Egyre több időt töltött a szerkesztőségben, s mindinkább hanyagolta tanulmányait. Összeállította első verseskötetét, mely 1904-ben került kiadásra. Január 24-én, a kötet megjelenése napján szobájában pisztollyal szíven lőtte magát. Életét meg tudták menteni. A sok találgatás ellenére tettének okára nem született magyarázat.

Második verskötetének megjelenése után, 1910 őszén, baráti segítséggel a Soproni Napló szerkesztőségébe került, majd 1911-ben már az év elején indult Kultúra hasábjain is publikált. A Frankenburg Irodalmi Kör műsoros estéi utáni vacsorákon és a városi könyvtár olvasótermében megismerkedett „Minden asszonyok asszonyával”, Fretter Józsefné Murányi Jolánnal. Ő ihlette Az élet szeretője című kötetét, melyet előfizetéses felhívással tervezett kiadni, de a kevés jelentkező miatt ez meghiúsult. Gúnyverseivel gyakran pellengérezett ki közéleti személyiségeket, így például Az elnök című versével gróf Tisza István miniszterelnököt. Többek között ez volt az oka, hogy 1912 júniusában levélben értesítették: felmondtak neki. Az állás nélkül maradt költő ekkor néhány barátjával Sopron címmel ellenzéki lapot szándékozott indítani. Vállalkozásukat 1912 őszén siker koronázta: Gyóni a folyóirat felelős szerkesztője lett. Az irodalmi kör estjén 1912. október 28-án elszavalta a Cézár, én nem megyek című háborúellenes költeményét, amivel óriási sikert aratott. Az ügyészség azonban eljárást indított ellene, néhány héten belül ismét megfosztották állásától. Barátai mellé álltak, segítették ebben a sanyarú időszakban. Sopronban töltött évei alatt az Orsolya tér 1-es számú, akkori Proszwimmer-házban lakott.

1913. februárjában kényszerűségből Szabadkára, a Bácskai Hírlaphoz távozott. Népszerűsége csúcsán hagyta el Sopront, ahol későbbi pályáját is figyelemmel kísérték. Olyannyira, hogy 1915 decemberében a Frankenburg Irodalmi Kör a szibériai hadifogságban sínylődő költőt tiszteletbeli tagjává választotta.

Gyónit 23 éves korában besorozták, póttartalékos lett, a Korneuburgi pionír-ezredbe vonult be 1914-ben. Rövidesen, mint tizedes került ki a lengyel Przemyśl várába, ahol nagyobbrészt a tűzvonalban harcolt. A magyar csapatok tábori újságjába küldte be katonaverseit. Társai rajongtak verseiért. Nemsokára egy kis tábori zsebkönyvre valót írt össze, könyv alakban ki is nyomtatták Lengyel mezőkön, tábortűz mellett címmel. Hetek alatt több ezer példány kelt el. Felettesei visszavonták őt a tűzvonalból és hátra rendelték. Az oroszok 1915-ben ostrom alá vették Przemyśl várát és Gyóni is orosz fogságba került, a krasznojarszki fogolytáborba szállították, Mihály (főhadnagy) testvérével együtt. A táborba látogató Rosthyné Forgách Ilona grófnétől, aki a Vöröskereszt megbízásából érkezett, megtudta, hogy a Petőfi Társaság rendes tagjává választotta. A grófnő magával vitte kéziratait - összesen 24 alkotást. Gyóni a béke katonájaként lett ismert. A bajtársiasság, barátság mindvégig jól érezhető költészetében. Legnagyobb ismeretségre szert tevő verse a Csak egy éjszakára… címet viselő alkotás lett, melyet Przemyśl második ostroma idején jegyzett le.

Mihály öccse 1917. június 8-i halála után depresszióba süllyedt, Gyónás című versét a kórházi ágya melletti falra véste fel: „Térjetek meg / És szeressetek. / Elnyel mindeneket a hőség / És csak Istené a dicsőség.” Ekkor már hallucinált, magában beszélt, nem vett többé tudomást a külvilágról. Napra pontosan 33. születésnapján, 1917. június 25-én hunyt el.

Barátai vasabronccsal csavarták körül derekát, ha netán hazai földbe kerülhetne vissza, felismerhessék. Temetéséről Z. Szalai Sándor a következőket írta az 1967-ben megjelent „Csak egy éjszakára” című Gyóni-emlékkötetben: „Tízezres tömeg kísérte utolsó útján; ezúttal a tábor őrei is fegyver nélkül vonultak ki. A sokféle nemzetségből jött népek végtisztelete pedig jelképpé nőtt: a hányatott költősors jóvátételéül is.”

Felettese, Molnár Elek ezredes összegyűjtette hagyatékát, melyet gondosan őriztek egészen a tábor felszámolásáig. Ekkor társai elkeseredésére világossá vált, hogy a kétméteres ládát nem tudják magukkal hazavinni. Az óriási mennyiségű kiadatlan alkotást végül elégették. Hamvai hazahozatalára gyűjtést szerveztek – amit a soproni Frankenburg Kör 200 koronával támogatott; ám a pénz az infláció miatt elértéktelenedett. Így nem sikerült célt érni: a testvérek ma is egymás mellett alusszák örök álmukat Szibériában.

A következő hónapok érlelték meg Sopronban az emléktábla állítás tervét, melyhez mintául szolgálhatott Gyóni 1917. november 29-én avatott szabadkai emléktáblája. A költő mementójának gipszterve már 1918 júniusában ismertté vált. Megoldást kívánt a háborús idők tipikus gyakorlati problémája, az öntéshez szükséges 50 kg bronz beszerzése. A márványkeretbe foglalt bronz domborművet Lukácsy Lajos szobrászművész készítette és a költő egykori Orsolya téri lakásánál, a Proszwimmer-házon helyezték el.

A Gyóni-ünnepre végül 1919. december 7-én került sor. Olyan időszakban, amikor már ismert volt a saint-germain-i döntés, melynek értelmében Sopront elcsatolni szándékoztak Magyarországtól. Ez különleges színezetet adott az idegenben nyugvó magyar költő, a „béke katonája” emlékezetének.

A II. világháborúban bombatalálat érte az Orsolya téri házat, de Gyóni emléktáblája megmenthető állapotban maradt. Restaurálás után az 1960-as években itt emelt új épület falára a korábbi pozíciójához képest kevésbé előnyösen helyezték fel. A márványkeret a háborúban elpusztult, a bronztábla köré Szakál Ernő által faragott kőkeretet.

A költő szobra a Deák téren, az Időjelző közelében emelkedik. Felállításának mecénása Káspár Hermina, aki testvérével, Terézzel együtt több soproni köztéri alkotásra adakoztak. 1996-ban készült, alkotója Nagy Benedek. A fázósan gubbasztó katonaköpenyes bronz férfialak a katona Gyóni Géza tragikus sorsát örökíti meg és szépen illeszkedik az I. világháború szoboremlékeinek sorába. A szobor másodpéldánya 1997 óta Székesfehérváron őrzi Gyóni emlékét.

Soproni utca 1958 óta viseli Gyóni nevét: a Deák tér végétől vezet a Móricz Zsigmond utca irányába.

Források:

hu.wikipedia.org

Valentyik Ferenc: Lukácsy Lajos művészetének centenáriumi aktualitásáról. In: Honismeret 2019/5.

Facebook.com/regisegtar

szivk.hu

kozterkep.hu

szekesfehervar.hu

harsjozsef.hu

Borítókép forrása: Sopron Média