A költő édesapja Berzsenyi Lajos jogi műveltségű, a közélettől visszavonult, szigorú elveket valló földesúr volt. Édesanyja, Thulmon Rozália, a niklai földesúr lánya Somogy vármegyéből származott. Az édesapa maga oktatta egyetlen fiúgyermekét. Mivel vézna, beteges fiúnak tűnt, viszonylag későn kezdte képzését. 10 éves korában viszont két hét leforgása alatt megtanult írni-olvasni. Apja, látván a fiú klasszikusok felé kibontakozó érdeklődését, maga olvasgatta vele a római prózaírókat. A költőktől azonban annál inkább óvta, nehogy amúgy is heves képzeletét fokozza. Berzsenyi  ennek ellenére megszerezte a tiltott szerzők munkáit és éjjelente, titokban olvasta őket. Igen jól ismerte a római és a görög mitológiát. Költői példaképe a római költő, Horatius lett. 1790-1795 között volt – kis megszakítással - a Soproni Evangélikus Líceum tanulója. Talán túlkorossága miatt is nehezen alkalmazkodott az iskola rendjéhez és sűrűn ellentmondott a szokásoknak, gyakran órára sem ment be. Később Kazinczynak így írt erről az időszakról: “Én egykorúim között legelső magyar táncos voltam, lovat, embert, asztalt által ugrani nékem játék volt. Sopronyban magam tizenkét németeket megvertem, és azokat a város tavába hánytam, és az én szeretőm az én karjaim között elalélt.” 1793-ban megszökött Sopronból és beállt Keszthelyen katonának Napóleon seregei ellen. Mikor ezt Berzsenyi Lajos megtudta, azonnal kimenekítette onnan fiát.

A Líceum homlokzatára 1936. június 7-én, Berzsenyi Dániel halálának centenáriumi évében került ki az emléktábla az egykori diákról. A reliefet az intézet akkori rajztanára, Merész Károly tervezte.

1794-ben elvesztette az apai szigort ellensúlyozó, lelki támaszt nyújtó édesanyját.  Az apa és fia közti kapcsolat egyre inkább elmérgesedett, gyakori vitáik miatt a költő nem is hazament Sopronból, hanem inkább Niklára utazott, nagybátyjához. 1799-ben viszonylag korán, talán apjától való menekülésként is, megnősült. Felesége Dukai Takács Zsuzsanna lett, aki ekkor mindössze 14 éves volt. Hozományként az ifjú pár megkapta a kemenessömjéni birtokot, ahol jól működő önellátó gazdaságot hoztak létre. Rövidesen négy gyermekük született: Lídia, Farkas, Antal és László. 

1802-ben a környékre került az egyik gyermek keresztapja, Kis János költő, soproni evangélikus lelkész, későbbi püspök és Kazinczy jó barátja. Berzsenyi addig titokban írt, de Kis rajtakapta írás közben, és elküldte néhány művét Kazinczy Ferencnek. Kazinczy lelkesedett a versekért, s további írásra biztatta Berzsenyit.

1804-ben, Berzsenyi apjának halála után költözött a család Niklára. A később a helyiek által kedvesen „Dani uraságként” emlegetett gazda 1200 hold földnek és a gombai hegyen 40 hold szőlőnek lett a birtokosa. A niklai gazdálkodás első éveit sok elemi csapás és az 1811. évi pénzválság is sújtotta, de mint szorgos, jó gazdának, végül rendeződtek Berzsenyi dolgai, sőt vagyonát szépen gyarapította is. Ritkán hagyta el Niklát, otthonról sem szívesen járt el. A költőről sokak számára ismeretlen, hogy elsősorban gazdálkodó ember volt és méhészkedett. A méhészkedés alapjait Niklán a Berzsenyi család honosította meg. Egy 1809-es Kazinczyhoz írt levelében „niklai remetének” nevezte magát.

Takarékos és szigorú gazda hírében állt, parasztjai szerettek nála dolgozni. Ha útra kelt, megadta a módját: díszes, drága magyar ruhában járt, de otthon nem járt zsinórdíszes mentében. Ha kiment a kertbe, viseltes pantallót, kopott kabátot, ócska cilindert öltött, s nem tartotta magát különbnek embereinél. Órákat sétált földjein vagy gyümölcsösében és gyakran hosszan merengett gondolatain a lombos fák alá leheveredve.

Pestre csak kétszer látogatott el. Első alkalommal 1810 márciusában műveinek kiadása ügyében járt ott. Megismerkedett Kazinczy barátaival: Kölcseyvel és Szemere Pállal, kölcsönös idegenkedést keltve egymásban. 1813-ban jelent meg verseinek első kiadása, majd három évvel később a második.

Ekkoriban költészeti szempontból terméketlen időszakon ment keresztül, valószínűleg a földesúri élet problémái és családi vitái miatt. Magányossága, melankóliára hajlamos természete és változó egészsége sérülékennyé tette. Ebben az állapotban érte 1817-ben Kölcseynek a Tudományos Gyűjteményben megjelent szigorú, néhol igazságtalan recenziója.  Berzsenyi a kritikát méltánytalannak, lekicsinylőnek érezte. Személyes támadásnak vette és Kazinczyt sejtette mögötte. Ezzel levelezésük három évre megszakadt.
A „méltó” válasz 1825-ben jelent meg „Észrevételek Kölcsey recenziójára” címmel a Tudományos Gyűjtemény szeptemberi kiadásában: nyolc évet töltött előkészítésével. Kölcsey a klasszicizmus esztétikai követelményeire támaszkodó kifogásait a romantika nevében utasította vissza: ő olyan költő, akit nem lehet a hellenisztika szabályai alapján megítélni. Ekkorra már Kölcsey is meghaladta korábbi irodalmi-esztétikai nézeteit.

Eközben fiait Sopronba hozta tanulni. Többször ellátogatott ide, fel-felkereste Kis Jánost is, aki arról írt, hogy Berzsenyit gondok nyomasztották, nem volt fogékony a vidám beszélgetésekre. Soproni tartózkodásai során elmélyült esztétikai tanulmányokat folytatott annak érdekében, hogy felkészülten szállhasson vitába korábbi bírálóival. Ideje nagy részét a tudományoknak szentelte: számos tanulmány, értekezés tanúskodik erről az időszakról. Ezen alkalmakkor a Pócsi utca 12-ben szállt meg, ma emléktábla van a házon. Utoljára 1821-ben járt Sopronban.

Életében 1830-ban kapta meg az egyetlen nyilvános elégtételt, amikor megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia filozófiai osztályának első vidéki, rendes tagjává. Székfoglalóját 1833-ban adták ki Poetai harmonistica címmel. Ebben az időben ismerkedett meg a költészetéért lelkesedő Széchenyivel, akivel személyesen is többször találkozott, s akinek hatására megírta „A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairól” című gazdálkodáselméleti munkáját. Az 1830-as évek elején sokat betegeskedett. Balatonfüreden és Budán vett kúrákat, ám mindig otthon, Niklán érezte a legjobban magát. 1836. február 24-én örök álomra szenderült, s a niklai temetőben nyugszik. 1860-ban emeltetett obeliszket Somogy vármegye a költő sírja fölé. 1904-ben alakult meg a Berzsenyi Társaság, egykori niklai lakóházában 1954-ben emlékmúzeumot alakítottak ki. A kúria ma műemlék, parkja védett. A kertben még ma is áll a Berzsenyi Dániel által 1814-ben ültetett szelídgesztenyefa.

Források:

nikla.hu

mult-kor.hu

cultura.hu

arcanum.com

bdeg.hu

kozterkep.hu

Borítókép: Sopron Média