A miniszter arra emlékeztetett, hogy a program megalkotása és végrehajtása során külön figyelem irányult a kisebb gazdaságokra; számukra célzott pályázati lehetőségek nyíltak meg.
Az érintett kisebb állattartó gazdálkodók jövőbe mutató fejlesztéseit, korszerűsítését segítő, 2021-ben megjelentetett felhívás sikerességét mutatja, hogy 2026 pályázatot nyújtottak be csaknem 57 milliárd forint támogatási összeggel. Eddig már 815 esetben született támogatói döntés összesen 24,3 milliárd forint összegben, amely támogatás mintegy 50 milliárd forintos beruházás megvalósítását teheti lehetővé az állattartási ágazatban - emelte ki Nagy István.
Hangsúlyozta, hogy a fejlesztési források révén a részben elavult létesítményekben, korszerűtlen technológiával és ebből fakadóan magas termelési költségekkel működő kis állattartó gazdaságok is korszerű, alacsonyabb költségszinttel működő, magas technológiai színvonalú és versenyképesebb állattartó telepekké válhatnak. A baromfitartó, sertéstartó, szarvasmarhatartó, juh- és kecsketartó telepek, vagy akár lófélék tartására szolgáló, vagy méhek elhelyezését biztosító létesítmények is részesülhetnek ebből a forrásból.
A miniszter kitért arra is, hogy a kapott összeget az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére, tárolására szolgáló technológiák beszerzésére és fejlesztésére lehet fordítani. A nyertes pályázók számára többek között lehetőség nyílik a gazdaságok területén lévő létesítmények építésére, bővítésére, illetve az állattartó telepeken szükséges gépek beszerzésére is.
Az elnyerhető támogatás az elszámolható költségek 40-60 százaléka, maximális mértéke a tartott állatfajokhoz igazodva akár 100 millió forint is lehet - tette hozzá az agrártárca vezetője a közlemény szerint.
| 2021. november. 22. | 1 perc olvasás
24 milliárd forint fejlesztési támogatásban részesültek a kisebb állattartó gazdaságok
A Megújuló vidék, megújuló agrárium program révén az Agrárminisztérium (AM) a teljes magyar élelmiszertermelés és mezőgazdaság fejlesztését célozza meg az értékteremtő és hatékonyságnövelő beruházások támogatásával - közölte Nagy István agrárminiszter a tárca hétfői közleménye szerint.
Címkék:
állattartás