| 2018. február. 9. | 2 perc olvasás

Testvérvárosunk gimnáziumából érkezett küldöttség Sopronba

A Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) és Kollégium és a bad wimpfeni Hohenstaufen Gimnázium egyre szorosabb kapcsolatokat ápol, amelynek keretében szakmai látogatásra érkezett Sopronba testvérvárosunk gimnáziumának igazgatója és kísérete. A küldöttséget Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere is köszöntötte a Leghűségesebb városban.

A két iskola közötti kapcsolat létrehozását Claus Brechter bad wimpfeni polgármester és Dr. Fodor Tamás polgármester kezdeményezte, amelynek első tárgyalásai még 2016-ra nyúlnak vissza. 

2016. szeptemberében Joseph Knoblauch iskolaigazgató, a 25. testvérvárosi jubileumi ünnepség alkalmából Sopronba utazó delegáció tagjaként városunkba látogatott, ahol a polgármesterek kezdeményezését folytatva szinte azonnal elkezdte a szakmai egyeztetéseket a soproni gimnázium igazgatójával Dr. Tölli Balázs igazgatóval. 

A kapcsolatfelvétel és a szakmai egyetértés nagyon jól sikerült, amely az eltelt időszakban is csak erősődött. A két iskola célja a szoros együttműködés a német nyelv, testnevelés és a természettudományok terén, fókuszba emelve az ifjúság együttműködését és a baráti kapcsolatok kialakítását. 

A mostani látogatás is az említett célok, a jövőben még erősebbre szővődő kapcsolatok elősegítését szolgálta, amelyre a bad wipfeni Hohenstaufen-Gymnasium igazgatója, Joseph Knoblauch szaktanárok kíséretében érkezett, amely delegációban a pedagógusok több szakterületet is képviseltek, többek közt az ének, természetismeret, technika, történelem, politológia, filozófia, etika, angol, biológia, testnevelés, és a gazdaság oktatása területén. A vendégek látogatásuk során testközelből ismerhették meg a Líceum hétköznapjait, tanóráit, diákjait és tantestületét, ezen kívül megtekintették az evangélikus múzeumot, a várost és környékét.

A delegációt Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú város polgármestere is örömmel üdvözölte a városházán, ahol a jó hangulatú megbeszélésen arra kérte az iskolák igazgatóit, hogy a szakmai célok mellett nyissanak lehetőséget arra is, hogy a két város diákjainak lehetősége nyíljon találkozókra, amelyeken egymás kultúrájának megismerésére is sor kerülhetne. 

Tölli Balázs és Joseph Knoblauch igazgató ígéretet tett arra, hogy a közeljövőben már erre is sor kerülhet és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a szakmai együttműkődés mellett a diákok is kialakíthassanak kapcsolatokat. 

 


fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

fotó: Leczovics Zsolt

Legnépszerűbb cikkek