Lénárd Fülöp, németül Philipp Eduard Anton von Lenard (Pozsony, 1862. június 7. – Messelhausen, 1947. május 20.) osztrák-magyar fizikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, korának egyik legkiválóbb kísérleti fizikusa, az első magyar származású Nobel-díjas tudós.

Pozsonyban végezte az elemi, majd a reáliskolát. Családja németül beszélt, de ő magyar iskolába járt és magyar nevelést kapott. A későbbiekben mikor beszippantotta a német nemzeti szocializmus, már ragaszkodott német nemzetiségéhez, mindemellett következetesen ragaszkodott magyar identitásához is. Hiszen azon kémiai, fizikai, matematikai tudományos alapokat, aminek később a világraszóló, a modern fizikának utat nyitó felfedezéseit is köszönhette, pozsonyi reáliskolájában és a budapesti műszaki egyetemen szívta magába.

"Az iskolákban magyarként neveltek.... "- írta önéletrajzában "Az iskola szilárd erkölcsi tartást adott, nem találtam ilyet az osztrák iskolákban végzett fiatalemberek között. ...alaposan megtanították a fizikát és matematikát.„

Másik fő szórakozása a fényképezés volt, amiben nagybátyja Eduárd Baumann segítette, ösztönözte. A gépet Lénárd maga készítette, a laboratóriumi munkát maga végezte. Télen készülékeket gyártott, asztaloskodott, fémmegmunkálást végzett; továbbá barométert és spektroszkópot is épített, amivel megismerte az anyagok spektrumát. Nyáron pedig a kerti kisházban végezte a könyvekből kiolvasott kísérleteket szigorú egymásutánban. Mindez óriási jelentőségűvé vált később a kísérleti fizikában.

A katódsugárzás iránt mutatott érdeklődés is erre az időszakra nyúlik vissza. Az iskolai felszerelés azonban nem volt mindenhez elegendő. Maguknak kellett szikrainduktort készíteniük, amiben "jóindulatúan segített bennünket egy valóságos bűvész a nyugdíjas cukrász, Kőszeghi úr, … a hat részből álló szekunder tekercsen 40 kilométer drótot tartalmazott, később az én tulajdonomba került; ez tette lehetővé az összes katódsugár-kutatásomat”.
1883-ban kijutott Heidelbergbe, ott hamarosan ledoktorált és megkezdte - Naturforscherként - pályáját.

A Magyar Tudományos Akadémia 1897-ben megválasztotta levelező tagjának (mely csak magyar tudósnak járt), 1907-ben pedig tagjának.

Bonnban asszisztens lett Hertz mellett 1892-1894 között, az elektromosságtan szempontjából nagyon különös és fontos időszakban, Lénárdot a katódsugarak vizsgálatával bízta meg. A ragyogóan kísérletező Lénárd lényegesen jobb vákuumtechnikával dolgozott, ezért Hertztől eltérő eredményre is jutott. Képes volt eltéríteni a katódsugarakat, és bebizonyítani, hogy negatív töltésűek. 1892-ben a katódsugarakat kivezette a levegőre is: a vákuumcsövön lévő apró lyukra alumíniumfóliát helyezett, és ezen a Lénárd-ablakon keresztül a katódsugarak kiléptek a levegőre. Ezzel aztán merőben új lehetőséget nyitott a tanulmányozásukhoz, valamint hozzájárult ahhoz, hogy J.J. Thomson eljusson a döntő jelentőségű e/m méréseihez, amit az elektron felfedezésének szokás tekinteni, Lénárd nagy bánatára, aki magának szerette volna tulajdonítani az elektron tényleges felfedezését. A Lénárd-ablak elkészítése után ugyanis igen sok lényeges megfigyelést tett a katódsugarak természetére (abszorpció, eltérítés, ionizáló és lumineszcenciás hatás stb.) vonatkozóan.

Kiváló minőségű csöveit maga tervezte és készítésükben szintén részt vett, ezért Röntgen is vásárolt tőle csövet, ami egyik oka lett a Röntgen-sugarakkal kapcsolatos prioritási vitájuknak. Lénárd kísérletképpen az ablakra ráhelyezett egy darabka földalkáli-foszfort és ez a kilépő sugarak hatására világítani kezdett. Az Akadémia az 1896-os Baumgartner-díjat megosztotta Lénárd és Röntgen között, hasonlóan járt el a Royal Society a Rumford éremmel és a párizsi Akadémia a La Caze díjjal.

A Nobel-bizottság egyhangú Lénárd-Röntgen-jelölése ellenére a Svéd Tudományos Akadémia úgy döntött, hogy az első, 1901-es díjat egyedül Röntgen kapja, mely méltánytalanságot Lénárd kiábrándítónak tartott.

1902-ben publikálta azt a meglepő eredményét, hogy a keletkező elektronok energiája csak a fény rezgésszámától függ, a fény erősségétől nem, a kilépő elektronok száma viszont kizárólag a fény erősségétől függ. Lénárd az elektromosság hullám természetét kutatta, és minden eredményével ehhez tett lényeges megállapításokat.
A következtetés ismét az, hogy a katódsugarakban nem anyag halad: "az orrunk elé került, amiről sohasem hittük, hogy látni fogjuk: az anyag nélküli elektromosság, a töltött test nélküli elektromos töltés. Bizonyos értelemben magát az elektromosságot, fedeztük, fel..."
Ebből az értelmezésből érthető meg prioritási vitája Röntgennel. Ha ugyanis elismerik, hogy ő vezette ki először a láthatatlan éterhullámokat a szabadba, és ő észlelte először a keletkező lumineszkáló hatást, akkor az a puszta tény, amit Röntgen észrevett, hogy nem csak a fémfólián, hanem az élő testen is áthatolnak, nem tekinthető döntően újnak.

Mi is vezette Lénárdot nemzeti szocialista nézeteihez? Hiába ismerték el ragyogó kísérleteit, a mérvadó tudósközösség egyre inkább elutasította. Az X-sugárzás felfedezését Röntgennek, az elektronét J.J. Thomsonnak tulajdonították, neki pedig egyszerű Nobel-díjjal szúrták ki a szemét. Ezt nem lehetett könnyű feldolgozni. Az árja-kozmopolita ellentét kihangsúlyozójává, a nemzetiszocialista rendszer aktív támogatójává vált idősebb korában. Így teljesen eltávolodott fiatalkori énjétől, az ideológia- és politikamentes, csak a tudománnyal foglalkozó magyar identitású kutatótól.

Forrás: Fizikai Szemle 1997/4
Wikipédia

Borítókép: Lénárd Fülöp 1900-ban https://hu.wikipedia.org/