| 2018. március. 6. | 1 perc olvasás

Győzni kell, hogy az álmok tovább éljenek!

Szerdán következik a Fenerbahce elleni Euroliga negyeddöntő párharc második felvonása. Vendég győzelem esetén visszatér Sopronba a két csapat egy mindent eldöntő csatára.

Egy héttel ezelőtt idegesen, sok hibával kezdte a sopron a találkozót, így végig futniuk kellett a rivális után. Többször is volt esély, hogy átforduljon az állás , ám apró dolgok végül a törökök javára döntöttek, akik így elvették a pályaelőnyt. Az amúgy is esélyesebbnek tartott, sztárokkal teletűzdelt klub ezzel lépéselőnybe került, de a párharc még egyáltalán nem lefutott. A soproni együttes idén már többször is bizonyította, hogy képes idegenben is kiváló teljesítményre, sőt, a győzelmeik felét városunk határain kívül érték el. Ehhez azonban a jó játék mellett, egyéni extrákra is szükség lesz Isztambulban. A magas hőfokú Szekszárd elleni bajnoki mindenesetre segített abban, hogy előre lépjenek  a játék minden elemében, és közelítsenek a januári formájukhoz.


Fotó: Tóth Zsombor / www.fiba.com

A találkozó szerdán 18 óra 30 perckor veszi kezdetét. Az elutazás előtt Alaina Coates elmondta, keményen dolgoznak a hibák kijavításán, és mindenképpen szeretnék kiharcolni a folytatást.

Legnépszerűbb cikkek