Gábor Aurél (Sopron, 1923. augusztus 10. – Ács, 1976. március 8.) magyar belgyógyász, az orvostudományok kandidátusa (1966), a magyar mentésügy történetének egyik meghatározó alakja.

Az ő nevéhez fűződik a sürgősségi betegellátás tudományos megalapozása, az oxiológia fogalmának megalkotása és annak sürgősségi orvostanként való értelmezése. Ő volt az első, aki foglalkozott az időmenedzsmenttel és a progresszív betegellátással. Továbbképzéseken, majd az egyetemeken is oktatta ezeket a fogalmakat. Részt vett annak képzési és továbbképzési rendszernek a kidolgozásában, amely azt célozta meg, hogy az akkoriban is jellemző orvoshiány enyhítésére, a mentőszolgálatnál dolgozó középkáderekből (mentőápolókból) orvossegédeket (a mai mentőtisztek elődjét) képezzenek. Munkásságát 1975-ben a dán mentésügyi szervezet Falck-aranyérmével ismerték el.

Az oxiológia (vagy oxyologia) szó jelentése: sürgősségi orvostan, életmentési orvostan. Az orvostudomány minden területének a sürgősségi részét magában foglalja, valamint szervezési, igazságügyi orvostani, katasztrófa orvostani, jogi ismeretekben való jártasságot követel meg az oxiológus végzettséggel rendelkezőtől. Oxyológusnak az oxyologia szakvizsgával rendelkező szakorvost nevezzük. Rajtuk kívül fontos résztvevői a magyarországi prehospitalis (vagyis kórházi fázist megelőző) ellátásnak a mentőtisztek. Ők főiskolát végzett, a mentésre kiképzett szakemberek.

Magyarországon egyedülálló módon a teljes ország területén egyetlen szervezet, az Országos Mentőszolgálat a felelős.
Főbb területei: Újraélesztés vagy reanimáció, lélegeztetés, sérültellátás, mérgezés (toxikológia), termikus sérülések, betegszállítás, mentéstechnika, gyermekgyógyászati oxiológia.

Gábor Aurél továbbképzéseken, majd az egyetemeken is oktatta az oxyológiai fogalmakat. Részt vett abban a mozgalomban, amely a középkáderekből való mentőtiszt képzést az Egészségügyi Főiskolán felsőfokú szinten megszervezte.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

Borítókép forrása: https://www.hazipatika.com/