A múlt nyáron érkezett bejelentés a rendőrségre arról, hogy Sopronban, az egyik téren két fiatal férfi kirabolta áldozatát, leszaggatták a nadrágzsebét, és elvitték az abban lévő 130.000,- forintját. Mindezek után egyikőjük még halálosan meg is fenyegette, ezért a károsult saját biztonsága érdekében elmenekült. A sértett feljelentését követően a hatóság rövid idő alatt azonosította az elkövetőket, akiket rablás bűntette miatt gyanúsítottként kihallgattak, majd - a bűnismétlés veszélye miatt – kezdeményezték letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az ügyet vádemelési javaslattal a Győri Járási Ügyészségnek megküldte.
| 2022. február. 3. | 1 perc olvasás
Befejezték a rablópáros ellen indított nyomozást
A Soproni Rendőrkapitányság 2021. július 12-én indított büntetőeljárást két elkövetővel szemben, akik a kora esti órákban egy férfit megfenyegettek és elvették a pénzét. A képen az a nadrág látható, amiből ellopták a pénzt.
Címkék:
rablópáros